Orbán valószínűleg annak idején a Sándor-palotánál tanulta meg, hogy az őszinteség súlyosan kontraproduktív. Kimondani, hogy a Várban akarok irodát, aztán milliárdokat költeni a projektre, tizenöt éve még átütötte az ingerküszöböt. Egy politikus ebből tanul, és ezentúl úgy juttatja érvényre az akaratát, hogy vágyai nemzeti érdekként tűnjenek fel. Esetünkben: ha a Sándor-palotában szeretne dolgozni, akkor teremt hozzá egy komplett Vár-átalakítási tervet. Biztos lehet benne, hogy a sok visszacsipkésítés meg irdatlan drága költözködés közepette föl sem tűnik az a néhány irodaépület, amit a kiszemelt palota kiszolgálására kell megépíteni.
Miközben a nemzet erre fogékony kisebbsége gutaütésközeli állapotba hergelte magát az értelmetlen és múlthamisító Hauszmann-terv miatt, lapunk munkatársa meglepődve tapasztalta, hogy eddig semmi sem történt visszaépíteni tervezett lovarda és Főőrség környékén. Papíron az elképzelések sokasodnak – már Vár túlvégén is féltucat házban terveznek nagyrekonstrukciót –, a valóságban azonban máshonnan nem hallani szorgos kopácsolást, mint a Miniszterelnökség elhelyezésére kiszemelt Karmelita-tömbből. Ott falat és tetőt bontanak, erkélyt építenek, nyilvánosság teljes kizárásával megtervezett új épület felhúzása is komoly tempóban folyik.
Minek higgyünk, a szemünknek vagy a szólamoknak? Egyelőre nem készül ugyanis más a Várban, csak Orbán reménybeli új irodája. A ligetben sincs még semmi, csak csatározás a természetvédőkkel, meg végtelen tervezgetés. De mire költi a kormány a pénzt, amit ezeken a helyszíneken csendben megspórol?
