galéria megtekintése

Merkel, a konok

37 komment


Dési András

Fogjátok be a szátokat! – nem feltétlenül ebben a formában, de lényegében ezt üzente a CDU elnöksége az Angela Merkel ellen lázadó parlamenti képviselőknek. Az utóbbiak egyelőre kisebbségben vannak, de azért szorongatják az eddig kikezdhetetlennek tűnő pártelnök-kancellárt. A Merkelt kétségbeesett hangvételű levéllel bombázó bázis érzi, hogy a kölni tömeges szexuális molesztálás után erősen megváltozott a német közhangulat. A kancellár azonban konok, nem kíván változtatni menekültpolitikáján. Ahogy makacsul elutasítja azt is, hogy plafont húzzon, vagyis meghatározza, hogy évente legfeljebb hány menekültet fogad be a szövetségi köztársaság.

Jön nyomás máshonnan is, a CDU bajor testvérpártja egyre rágja a kancellár fülét, hogy legyen keményebb, zárja le a határokat. A CSU most már Bécsre mutogathat, az ottani nagykoalíció ugyanis a héten bejelentette a plafont. A szociáldemokrata Werner Faymann kancellár eddig Merkel egyik legfőbb szövetségese volt, de az osztrák lépéssel ez a front komoly törést szenvedett.

Faymann és koalíciós partnere, a Néppárt meghátrálása érthető: a muzulmánok bevándorlását mereven ellenző szélsőjobboldali Szabadságpárt népszerűsége nő, miközben a két polgári pártot hagyományos szavazóik hagyják faképnél. S bár Francois Hollande elnök azt hajtogatja, hogy segíteni kell Németországnak, a franciák sem tolongtak a Brandenburgi kapunál, hogy átvennének a németektől több tízezer menekültet. Európát egyre inkább elborítja a kapu- és határzárási hullám. Persze a svéd–dán határt sokkal egyszerűbb ellenőrizni, mint a hellén szigetvilágot. Ezzel a magyar kormányfő is tisztában van, ezért is rukkolt elő azzal, hogy Macedónia és Bulgária húzzon kerítést a Görögországgal közös határszakaszokon. Nesze nektek, görögök, boldoguljatok magatok!

 

Bár a hazai sajtóban és közéletben is sokan kárörvendve várják a népszerűségéből vesztő Merkel bukását, hiba lenne leírni a világ legbefolyásosabb asszonyának tartott politikust. A CDU öngyilkosságot követne el, ha megpróbálnák megpuccsolni a pártelnököt, mert Merkel leváltásával borulna a nagykoalíció. Ráadásul nem olyan könnyű megszabadulni a három Bundestag-választást nyerő kancellártól, a konstruktív bizalmatlansági indítványhoz ellenjelölt kell. Akinek nyoma sincs. Meg parlamenti többség. A szocdemek biztosan nem segítenének hatalomra egy menekültügyi keményvonalast.

A menekültpolitikájával európai szinten elmagányosodó Merkeltől kár radikális váltást várni. Ő lesöpri magáról, hogy nincs B terve. A kis lépésekben, a fokozatos korrekciókban hisz. Szigorítják a törvényeket, s egyre több menedékkérőt utasítanak ki. Faymann helyett lett másik szövetségese. Ahmet Davutoglu török kormányfő tegnap Berlinben történelminek nevezte Merkel menekültpolitikáját. Szépen hangzik a törököktől. Mert csak ők képesek megvédeni Európa határait. Amiért komoly árat kérnek. S a fizetséghez nekünk, magyaroknak is hozzá kell tennünk.

Többet, mint a déli határokra húzott kerítést.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.