galéria megtekintése

Mentés későbbre

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 20. számában
jelent meg.


Dési András
Népszabadság

A képzeletbeli pulton bőséges a kínálat. A legtöbb helyen fizetik a bérletet, lehet kérni étkezési jegyet vagy fitneszterembérletet. A Facebooknál a dolgozóknak kínált juttatások között állítólag eddig ott volt a béranyaság, illetve az örökbefogadás borsos költségeinek átvállalása. Hamarosan a cafeteria-rendszerbe bekerül az akár 20 ezer dollárig terjedő Social Freezing is.

Azon eljárás, amelynek során egy huszonéves nő petesejtjeit lefagyasztják, hogy akár 10–15 évvel később visszaültessék és az illető szülhessen. A Social Freezinget nem munkahelyi ösztönzőnek találták ki. A kemoterápiára kényszerült nőknek ajánlották fel a petesejt-lefagyasztást, mivel a daganatok elleni kezelés a termékenységre is kihatott. Azt írja a The Guardian, hogy a Social Freezing esetében a petesejtek tartóssága 70–80 százalékban biztosított.

A világban eddig kétezer baba született fagyasztott petesejtből. A Facebooknál és a szintén ezt a lehetőséget felkínáló Apple-nél úgy gondolják, hogy forradalmi tettet hajtanak végre. Állítják, fiatal női alkalmazottaik érdekében tesznek így, hogy azok össze tudják hangolni karrierjüket és a családalapításukat.

 

Ne vetítsetek, fiúk – a világsajtóban olvasható, s döntő többségében női szerzőktől olvasható reakciók ezzel a szleng kifejezéssel foglalhatók össze. Hogy a női alkalmazottak tényleg ezt akarnák? Hogy a legtermékenyebb éveikben félretennék a családalapítást, a gyerekszülést annak érdekében, hogy hamar magasra jussanak a vállalati hierarchiában? Hogy hagynák magukat még jobban kizsákmányolni?

Hogy az őket alkalmazó cég szóljon bele még abba is, hogy mikor szüljenek? A nőket mélységesen tisztelő férfiként azt gondolom, hogy a Social Freezinget nem ajánlanák, ha nem mutatkozna rá igény. Vannak jobb megoldások, például a skandináv országokban elterjedt családbarát, rugalmas munkaidő alkalmazása. A petesejtfagyasztást – ami korántsem tökéletes megoldás, nem garantálja a későbbi gyerekszülést – azonban senkire sem kényszerítik rá, saját döntés függvénye.

A Social Freezing iránti igény magyarázható a párválasztási szokások megváltozásával. Pontosabban a pár nem választással. Az egyes politikusok által elátkozott szingli életforma nem feltétlenül csak azért népszerű, mert így szabadon, több partnert ki lehet próbálni. Benne van az elköteleződéstől való félelem is. S ez nem feltétlenül csak divathullám, egyfajta menőség kérdése. Sokan szüleik, rokonaik példáján látják, hogy miként mennek tönkre a házasságok, miként hullanak szét a családok.

Vagy kényszerből maradnak együtt, mert talán éppen a gyerekek miatt színlelni kell, vagy mert a válással (anyagilag) mindenki rosszul jár. S persze azt is látják, hogy a szakítások, válások nyomán miként jönnek létre új párok, házasságok, élettársi közösségek, mozaikcsaládok. Amelyek persze nem illenek bele a politika által sugallt klasszikus családmodellbe, de igenis működnek, ha egy bizonyos alapra épülnek. A szeretetre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.