galéria megtekintése

Menekültválság

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 07. számában
jelent meg.


Lencsés Károly
Népszabadság

A menekültek szombaton kivételesen, a Magyarországon kialakult szükséghelyzet miatt léphették át az osztrák határt, közölte a német kancellár, miután telefonon konzultált a magyar miniszterelnökkel. Hangsúlyozta azt is, hogy egyebekben mindkét ország eleget tesz az uniós jogból, így a schengeni kódexből és a dublini rendeletből fakadó kötelezettségeinek.

Csakhogy már hosszú ideje nem ez történik nálunk. A kormánynak először augusztus végén jutott eszébe, hogy vannak efféle kötelezettségei. Akkor, amikor az derült ki, hogy Németország egyetlen szír állampolgárt sem küld vissza abba az országba, ahol az EU területére lépett. Tehát például Magyarországra.

Emiatt vonatot kereső migránsok ezrei lepték el a Keleti pályaudvart, s váltottak jegyet Münchenbe. Múlt hétfőn el is utazhattak, azután a rendőrség bekeményített, és senkit nem engedett okmányok nélkül nemzetközi vonatra szállni. Majd vonat sem lett, mert a Keletit lezárták. A menekülők válaszként elindultak gyalog Ausztria felé, mire a kormány ebben a szégyenletes ügyben először emberséges döntést hozott: buszokat küldött, s a pályaudvaron maradt, illetve az M1-esen vonuló tömeget Hegyeshalomra szállíttatta.

 

Az osztrákok onnan mindenkit beengedtek, és aki akart, mehetett, s a pillanatnyi helyzet szerint mehet is tovább Németországba. Mindez szembemegy a schengeni kódexszel és a dublini rendelettel, viszont aligha lehetett más megoldást találni. Ennek egyik oka, hogy a magyar kormány évek óta homokba dugja a fejét. Ezt számok támasztják alá: a 2012-es alig több mint kétezerrel szemben 2013-ban csaknem 19 ezer, tavaly viszont már 42 ezer menedékjog iránti kérelmet terjesztettek be.

Az idén nagyjából 150 ezernél tartunk. A tendencia sokáig senkit nem zavart, mert a rendszer arra épült, hogy jön a „megélhetési bevándorló”, akit regisztrálnak, majd útnak indítanak a befogadóállomás felé. A menedékkérő pedig – magában, esetleg embercsempész segítségével – onnan nekivág a nagyvilágnak, és eltűnik. Nincs vele több baj. Ez eddig működött is, hiszen a rendőrség idén 185 ezer illegális határsértővel szemben intézkedett, miközben a menekültügyi ellátórendszer legfeljebb három-négyezer embernek viselte gondját.

A többi elveszett, és senki nem firtatta, hogyan. Miután vissza sem küldték őket, nyilván rokonok, barátok segítségével húzzák meg magukat valahol, és ha kitartanak hat hónapig, már ott kell lefolytatni a menekülteljárást velük szemben, ahol vannak. A kormány felismerte, hogy ez nem mehet tovább, de rossz válaszokat adott. Kerítést épít és kriminalizálja a menekülőket, akiket szeptember 15-től ki se engedne a táborokból, míg a kérelmükről nem dönt.

Ettől azonban nem lesznek kevesebben, és bár visszazsuppolnának mindenkit Szerbiába, ez nem fog sikerülni. Közös európai megoldásra lenne szükség, de a kvótarendszer Orbán Viktornak nem tetszik, pedig jobb ötlet nincs. Így sok tízezer menekülő itt rekedhet, ami nyilván nem lesz tartós állapot. Ki csendben, ki, a rosszabbik esetben, mint eddig, kitörve el fog tűnni. Legalábbis innen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.