Lehetne ez valaminek a szimbóluma is, de így, személyesen átélve egyáltalán nem jelképes, hanem csak szomorú. Annak idején a rendszerlebontás egy határkerítés szétvágásával, meg egy csomó menekült kiengedésével kezdődött (és az NDK-sokról, amíg nálunk voltak, az akkor szintén csődközeli helyzetben lévő Magyarország sokkal nagylelkűbben gondoskodott, mint a mai távolról érkezett földönfutókról). Most pedig odáig jutott ez a 25 éves kudarcos próbálkozás a szabad piacgazdasággal és a demokráciával, hogy újra kerítést építünk, a migránsokat pedig keményebb vegzatúrának tesszük ki, mint anno a sötét pártállam.
Augusztus elseje nemcsak azért fordulópont a gyászos történetben, mert mostantól jogszabály is lesz ahhoz, amiről a kormány eddig csak ábrándozott – ti. a sokszor bizonyítottan az üldöztetés, kínzás, tömeges nemi erőszak vagy éhezés elől menekülők megfontolás és egyedi mérlegelés nélküli visszazavarásához –, hanem a sokszorosan törvénysértő (ahogyan ez itt szokás) önkéntes határvadász-alakulatok munkakezdése miatt is.
Persze negyedszázaddal ezelőtt sem volt minden fenékig tejfel. A hatóságaink 1990 forró nyarán épp a nálunk piacozó lengyeleket küldték vissza postafordultával (igaz, nekik legalább volt hazájuk, még ha ennivaló nem is nagyon volt benne), de akkor a hazai lakosság egyértelműen a kiebrudaltakkal rokonszenvezett, amit még úgy is jólesett látni a Keletiben, hogy közben majdnem lekéstük a gdanski svéd kompot, mert a mi vonatunk sem indult el időben a toloncjáratok miatt.
