Van abban valami szívdobogtató, ahogy a kormányunk állandóan megvéd valamit. Különösen örömteli az erről szóló híradás, ha a legalapvetőbb nemzeti kincsünkről, a magyar termőföldről szól. Bizony a mi természetes úton gyarapíthatatlan, használatában korlátos, ám nemzeti létezésünk egyik fundamentumát megtestesítő termelőeszközről van szó.
Most éppen – vagy már megint – önként választott tágabb hazánk, az Európai Unió fordul ez ügyben ellenünk. Nemrég érkezett a hír, hogy a közösség támadja a másfél éve elfogadott földforgalmi törvényt, amit azonban a kormány kész minden elfogadott eszközzel megvédeni. Tegyük hozzá rögtön, ez magától értetődik. A magyar közhatalomnak elemi kötelessége, hogy a termőföldet, ezt a tényleg reprodukálhatatlan nemzeti kincsünket mind a spekulánsoktól, mind a természetkárosító módszerekkel gazdálkodóktól megvédje.
Csakhogy az a törvény, amely fölött most újra vita indul, nem védi meg. Az új szabályozás – és ezt a korlátozást támadja elsősorban az EU – a földvásárló számára szakképzettséget vagy hároméves, igazolt szakmai gyakorlatot, illetve legalább hároméves helyben lakást ír elő húsz kilométeres körön belül. Ez a közösségi érvelés szerint indokolatlan, csorbítja a szabad vállalkozás, letelepedés lehetőségeit.
