A felfoghatatlan párizsi és brüsszeli merényletek nemcsak mélyen megrendítették az európai társadalmakat, hanem megteremtették a félelem Európában eddig ismeretlen formáját is. Természetes, hogy az emberek félnek e barbár támadások után. Ma már az európaiaknak azzal kell szembesülniük, hogy bárki bármikor és bárhol terrorista támadás célpontja, áldozata lehet. Hiába a titkosszolgálatok, a rendőrség, a terrorelhárítók, a terroristák bárhol és bármikor lecsaphatnak. A teljes védtelenség és kiszolgáltatottság érzése ez. Amit csak súlyosbít, hogy a mai terroristák nem vaktában robbantgatnak, hanem mindenekelőtt a nyitott társadalmak szimbolikus tereit célozzák meg – a kávéházakat, színházakat, klubokat, koncerttermeket, a repülőteret, a metrót. A szabad, multikulturális, urbánus társadalmak központi helyeit, ahol mindannyian otthon érezzük magunkat. Ezért a félelem nemcsak abból táplálkozik, hogy mi lesz velem, az életemmel, hanem abból a mélyebb egzisztenciális aggodalomból is, hogy mi lesz azzal a világgal, amelyben élünk, hogy a terroristák el akarják venni a szabadságot, a sokféleséget, likvidálni akarják a liberális demokráciát, azt a társadalmat, amelyet ismerünk, szeretünk, amely az otthonunk.
De félünk amiatt is, hogy nem tudjuk pontosan, ki az ellenség. Az Iszlám Állam – amely Európától valahol nagyon távol van (sokan azt sem tudják pontosan, hogy hol), amelyről elborzasztó híreket kapunk, elrettentő fotókat látunk, és amelyről azt gondoljuk, mégiscsak valahogyan elér bennünket – veszélyt jelent mindannyiunkra? Arra persze nem gondolunk, hogy az Iszlám Állam elfoglalja Európát, de azt tapasztaljuk, hogy embertelen ideológiája megjelent nálunk is, itt van közöttünk. Hiszen a párizsi és brüsszeli terroristák itt éltek velünk, ebben a társadalomban születtek, itt jártak iskolába, találkozhattunk velük az utcákon, a péknél, az újságosnál, bárhol. A terroristák nem messziről érkezett ismeretlenek, hanem párizsiak, brüsszeliek. Annak a társadalomnak a gyermekei, amelynek mi is. S innentől fogva gyanakodva fürkésszük arab, muzulmán polgártársaink arcát, hogy vajon ők is az ellenségeink-e?
Már önmagában a bizalom megrendülése, a bizonytalanságban gyökerező félelem is jelentős megterhelést jelent minden társadalom számára. Ma azonban azzal is szembe kell néznie Európának, hogy vannak politikai erők, sőt kormányok is, amelyek kihasználják és gerjesztik ezt a félelmet. A magyar kormányfő, aki idegenellenes, nacionalista politikájával az európai szélsőjobboldal egyik vezéralakjává vált, a Charlie Hebdo-merénylet óta tudatosan és szisztematikusan összemossa a bevándorlókat, a menekülteket a terroristákkal és a terrorizmussal. Ez a xenofób, populista politika soha senki által nem igazolt számokkal operál, azzal riogat, hogy Afrikában, a Közel-Keleten több tíz- vagy éppen százmillió ember vár arra, hogy Európába jöhessen. Ez a politika a keresztény, a fehér Európát félti az iszlamizációtól, a legaljasabb módszerekkel gerjeszti az iszlámellenességet, tagadja a társadalmi integrációt, eltűri, sőt terjeszti a rasszizmust, a gyűlöletbeszédet, a diszkriminációt. És látni kell, hogy ennek a politikának – legalábbis bizonyos határokon belül – van hatása, rövid távú sikere. De pontosan ezért kell leszögezni, nem a bevándorlók és menedékkérők veszélyeztetik elsősorban Európa biztonságát, hanem az a populista, szélsőjobboldali politika, amely kerítéseket épít, kizárást, diszkriminációt, gyűlöletkeltést hirdet ahelyett, hogy a terror gyökerei ellen lépne fel. Azok a pártok és kormányok veszélyeztetik mindannyiunk biztonságát, amelyek pillanatnyi előnyök, egyszeri választási sikerek érdekében feladják elveiket, s átveszik, követik a szélsőjobboldali, populista retorikát, az értelmetlen és sehova nem vezető rendpárti jogkorlátozó politikát, amelynek tipikus példája a magyar kormány által kezdeményezett alaptörvény-módosítás.
