galéria megtekintése

Meghökkentő mentalitás

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 15. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

Nem mernénk határozottan állítani, hogy legalább megközelítőleg pontosan tudjuk, mi zajlik ezekben a napokban a Vatikánban. Csak annyi vehető biztosra, hogy magas szintű tanácskozást, szinódust tartanak a családokról. A rendezvény főrelátora – amolyan témafelelőse – Erdő Péter bíboros, a magyar püspöki kar elnöke.

A bíboros katolikus újságíróknak nyilatkozott arról, hogy sok püspöktársa panaszkodik: még nem is szólalt fel, az újságok máris megírták, hogy mit mondott. Olyan is volt, aki felszólalt ugyan, de más kijelentést tulajdonítottak neki, mint ami elhangzott. A házasság fölbonthatatlanságáról például olyan egyetértés van, hogy ez a kérdés így szóba sem került – állapította meg a bíboros.

A szinódus főtitkársága is szükségét érezte annak, hogy rögzítse: a sajtó félreértette a történteket. Az Erdő Péter által felolvasott jelentés a tanácskozás eddigi felszólalásait összegezte, és nem a végleges döntéseket fogalmazta meg. Egyébként is túlzás lenne elvárni, hogy a szinódus mindent megváltoztathat, ami az azonos neműek közötti házasságot vagy az elváltak újraházasodását illeti. A záródokumentum összeállítása pedig még csak most kezdődik.

 

A Vatikánból érkező hírekkel tehát csínján kell bánni. Maradjunk csupán annál, amiről nagy valószínűséggel tudni lehet, hogy valóban elhangzott. Erdő Péter arról beszélt, hogy az egyháznak új érzékenységgel és a mai kornak megfelelő nyelvezettel kell megszólítani a családokat. Nem csak szabályokat, értékeket is fel kell mutatni.

Az egyháznak az élettársi kapcsolatokban, a polgári házasságokban, az elvált és polgárilag újraházasodott párok esetén is a pozitív elemeket kell néznie, nem csupán a hiányosságokat. Továbbá: az azonos nemű párok egyfelől otthont keresnek az egyházban, másfelől adottságokat és értékeket tudnak felajánlani a keresztény közösségeknek. A kérdés az, hogy az egyház képes-e a befogadásukra.

Erdő Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a melegek és leszbikusok párkapcsolatai nem egyenjogúak a férfiak és a nők házasságával. A „társadalmi nem” tudománya (gender) pedig szerinte elfogadhatatlan. A mozaikot tehát nem könnyű összerakni. Egyfelől a nyitott és empatikus hangnem, másik oldalról a kategorikus elutasítás. A katolikus egyház mintha azt keresgélné, hol az a határ, ameddig hitelvei feladása nélkül elmehet.

Ingoványos a talaj, valószínűleg ebből is fakad a sok félreértés és félreértelmezés. A szinóduson Ferenc pápa is megjelent. Erdő bíboros jellemzése szerint roppant kedves és közvetlen személyiség. Nem bevonul, hanem bejön a terembe. Együtt kávézik a szünetben a tanácskozás résztvevőivel, közvetlen mindenkivel. Ami pedig a magukat kereszténynek nevező magyar politikusok számára különösképpen meghökkentő lehet: kíváncsi mások véleményére.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.