Jól értesült ellenzéki körökben serényen találgatnak, hogy kinek és mikor fogja a kezét elengedni Orbán Viktor az egyre kirívóbb botrányok miatt.
Ahhoz azonban, hogy a miniszterelnök ilyet tegyen, nem botrányra, hanem nyílt ellenszegülésre van szükség. Övéi közül leginkább azokat ejti el, akik kis helyi értékkel bírnak, triviális, ostoba szituációba lavírozzák magukat, mint a mezítelenül fotózkodó képviselő, a vak komondor gazdája vagy a pécsi képviselő-testület Ibolyája. Kulcsemberek levadászása nehezen kivitelezhető, egyelőre a kormány népszerűségvesztése sem akkora, hogy emiatt mutasson be áldozatot Orbán, legalábbis olyat, amely nem szíve szerint való.
Más kérdés, hogy néhány megpörkölődött vezetőt árnyékosabb területre költöztetett, mint például a Belváros Rogán utódjának kiszemelt alpolgármesterét, Zsiga urat Miskolcról, Papcsák Ferencet vagy Budai Gyulát. Finoman fogalmazva, ők sem maradtak kenyér nélkül, helyükön hagyva viszont már saját köreikben is zavart okoztak volna. A küldetéstudattal megvert Illés Zoltán is kapott állásajánlatot, a miniszterelnök szerette volna őt minél távolabb tudni, de a pretoriai nagyköveti állást a volt államtitkár nem fogadta el. Néhány elszigetelt lázadó kivételével ez a gyakorlat még az elégedetlenek esetében sem veri szét a kohéziót.
