Még néhány év, mondta Kádár (Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai). Még néhány év, és látótávolságba kerül a nyugati életszínvonal, mondta kormányzása ötödik évében tegnap Orbán Viktor – a magyar ember ilyenkor felnéz az égre, átesik a vak komondoron, bont egy sört, vagy csak magában káromkodik. Merthogy egy politikus szájából a „még néhány év” mifelénk azt jelenti: semerről semerre, ahogyan eddig. Ráadásul nincs egy hónapja, hogy Tölgyessy Péter levezette: a gazdasági mutatók alapján távolabb vagyunk Ausztriától, mint amikor 25 éve megkezdtük a nyugatos fölzárkózást.
A fél évtizedes Fidesz-kormányzást laudáló pénteki Orbán-fórum a félkerek évforduló ellenére semmiben sem különbözött az évértékelők fáradt rituáléjától: az első körben az elő-emberek egymás hátát lapogatva bizonygatták, hogy mekkora királyok vagyunk, majd jött maga a Király a saját vállát veregetve, azzal az egyszerű üzenettel, hogy bizony, bizony. A miniszterelnök bevezetésképpen arról értekezett, hogy egy süllyedő hajót vett át 2010-ben, és tudta, hogy pályafutása legnehezebb feladatát kapta – mi úgy emlékszünk, hogy mohó tekintetű pártcelebek álltak egy színpadon az évszázad kaszálására készülve (a háttérben diszkréten csillogtak az üres talicskák).
Orbán azt mondja, felére csökkentette a politikusok számát – pedig sosem dolgozott ekkora, politikából élő had az államigazgatásban (kedvenceink a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységének megvalósításáért, meg a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztosok, államtitkári fizetéssel, irodával, stábbal, szolgálati autóval). Szerinte öt éve senki egy lyukas garast sem adott volna Magyarország talpon maradásáért – a valóságban ez a pillanat 2011 novemberében jött el, amikor ő maga könyörögte vissza még egy kis időre az IMF-et, hogy a féktelen matolcsyzmus nyomán támadt csődhelyzetet elkerüljük.
