galéria megtekintése

Még néhány év – mondja reménykedve Orbán

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 30. számában
jelent meg.


Hargitai Miklós
Népszabadság

Még néhány év, mondta Kádár (Antall, Boross, Horn, Orbán, Medgyessy, Gyurcsány, Bajnai). Még néhány év, és látótávolságba kerül a nyugati életszínvonal, mondta kormányzása ötödik évében tegnap Orbán Viktor – a magyar ember ilyenkor felnéz az égre, átesik a vak komondoron, bont egy sört, vagy csak magában káromkodik. Merthogy egy politikus szájából a „még néhány év” mifelénk azt jelenti: semerről semerre, ahogyan eddig. Ráadásul nincs egy hónapja, hogy Tölgyessy Péter levezette: a gazdasági mutatók alapján távolabb vagyunk Ausztriától, mint amikor 25 éve megkezdtük a nyugatos fölzárkózást.

A fél évtizedes Fidesz-kormányzást laudáló pénteki Orbán-fórum a félkerek évforduló ellenére semmiben sem különbözött az évértékelők fáradt rituáléjától: az első körben az elő-emberek egymás hátát lapogatva bizonygatták, hogy mekkora királyok vagyunk, majd jött maga a Király a saját vállát veregetve, azzal az egyszerű üzenettel, hogy bizony, bizony. A miniszterelnök bevezetésképpen arról értekezett, hogy egy süllyedő hajót vett át 2010-ben, és tudta, hogy pályafutása legnehezebb feladatát kapta – mi úgy emlékszünk, hogy mohó tekintetű pártcelebek álltak egy színpadon az évszázad kaszálására készülve (a háttérben diszkréten csillogtak az üres talicskák).

Orbán azt mondja, felére csökkentette a politikusok számát – pedig sosem dolgozott ekkora, politikából élő had az államigazgatásban (kedvenceink a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységének megvalósításáért, meg a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásáért felelős miniszteri biztosok, államtitkári fizetéssel, irodával, stábbal, szolgálati autóval). Szerinte öt éve senki egy lyukas garast sem adott volna Magyarország talpon maradásáért – a valóságban ez a pillanat 2011 novemberében jött el, amikor ő maga könyörögte vissza még egy kis időre az IMF-et, hogy a féktelen matolcsyzmus nyomán támadt csődhelyzetet elkerüljük.

 

Orbán azt ígéri, az erő helyett a figyelem kormányzása jön – sajnos ő kizárólag azokra figyel, akik a kiemelt törődés nélkül is jól meglennének. A kormányfő szerint csak az irigység beszél a kormányzati korrupció és a hirtelen megtollasodások miatt berzenkedőkből – szerintünk üres demagógia irigységnek láttatni a jogos fölháborodást. Még néhány év, mondja reménykedve az ötödik esztendeje kormányzó Orbán. Már csak néhány év, mondják azok, akik még bíznak a jövőben – de közülük a realisták azt is tudják: akkor jön majd a neheze.

Mert ahhoz, hogy újra hinni lehessen ebben az országban, előbb haza kell hívni azokat, akik elmentek, föl kell emelni négymillió embert a nyomorból, ki kell kászálódni Putyin öléből és a paksi lázálomból, vissza kell szerezni a nemzetnek a földet, a tópartot, a trafikot, a kikötőt, az iskolát. És persze, mint már annyiszor, megint ki kell fizetni az urak után a számlát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.