galéria megtekintése

Még mindig nem késő

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 27. számában
jelent meg.

Szél Bernadett
Népszabadság

Magyarország még mindig kimenekülhet a paksi bővítésről szóló megállapodásból. A közpénzből folyó atompárti agymosásra költött milliók, az állítólag létező, de az ország elől eltitkolt tanulmányokra, az előkészítésre elfolyt pénzek ellenére ma még mindig sokkal jobban megéri nemet mondani és visszafordulni, mint tovább száguldani a szakadék, vagyis az eladósodottság, a fenyegetettség és az orosz függőség felé.

Marabu

Mindez nem pusztán pénzkérdés. A paksi bővítés nem csak azért rossz döntés, mert irgalmatlanul sokba kerül, és a megtérülésére semmi esély nincs. Paks bővítése erkölcsileg is elfogadhatatlan, hiszen olyan kötelezettséget és olyan fenyegetést hagy hátra gyermekeinknek és unokáinknak, amelyről a ma élőknek és a ma hatalmon lévőknek legfeljebb formálisan van felhatalmazásuk dönteni. Az elmúlt évtizedek négy évre választott kormányai egy olyan döntést készítettek elő és hoztak meg végül, amelyért nem lehet felelősséget vállalni.

 

Vannak sajnos olyan helyek a földön, ahol már tisztában vannak azzal, hogy mekkora hibát követtek el. Csernobil és Fukusima lakói már megszenvedték a felelőtlen politikai döntések következményeit. A döntést meghozni könnyű lehetett, a következményekkel elszámolni már összehasonlíthatatlanul nehezebb. Az atomszennyezés fenyegetése azt jelenti, hogy irányíthatatlan erőknek tesszük ki magunkat. Önhittség azt gondolni, hogy az ember képes biztonsággal uralma alá hajtani az atomenergiát. Az atomenergia a legfelelőtlenebb szerencsejáték, olyan őrültség, mint az orosz rulett, de itt mindenki potenciális áldozat, nem csak az, aki meghúzza a ravaszt.

Van mindemellett egy közvetlen, már most is érezhető fenyegetés, amely ott tornyosul az erőmű tervei mögött. Nem csak azzal van baj, hogy Magyarországon láthatóan megbonthatatlan atom-nagykoalíciót akarnak építeni, hanem azzal is, hogy kivel és kinek a pénzéből. Így válunk Oroszország gyarmatává, a putyini birodalom kiszolgáltatottjává, lekötelezettjévé. Azok a kormányok, amelyek megakadályozzák a megújuló energiaforrások helyzetbe hozását, és a nukleáris jövőben gondolkodnak, önként és büszkén adják fel hazánk függetlenségi törekvéseit.

Azt is látni kell: aki nem hiszi, hogy Paks bővítésével Putyin Oroszországának befolyása kontrollálhatatlanná válik Magyarországon, az nem érti és nem kezeli súlyához mérten a Kovács Béla-ügyet sem. Még nem késő, hogy ezt figyelmeztető jelnek tekintsük. Még nem késő, hogy függetlenségünk megerősítéséért küzdjünk, bár az elmúlt évek rettenetesen megnehezítették azok helyzetét, akik Magyarországot nem kiszolgáltatott, hanem a saját lábán álló, mindenkivel partnerséget ápoló, de a jövőjét senki kedvéért nem feladó országként képzelik el.

Az LMP ilyen Magyarországot szeretne látni, és ilyen Magyarországért dolgozik. Putyin Oroszországa számunkra nem alternatíva. Mi tiszteletben tartjuk Magyarország európai hagyományait, szerintünk nem lehet egyenlőségjelet tenni a keleti és a nyugati integráció közé, az „ukrán megoldás” és az Európai Parlament számunkra nem azonos értékű együttműködési formák.

Putyin politikai szándékai mára ugyanis egyértelműek: az Eurázsiai Unióval létre akar hozni egy olyan szövetséget, amely ismét vezető világpolitikai tényezővé emelheti Moszkvát. Ennek az új Szovjetuniónak van szüksége egy előretolt bástyára, ez lenne az orbáni Magyarország. Szerintünk ez történelmi tévedés, és megalázó Magyarország számára. A paksi bővítéssel Putyin laborként használja Magyarországot, a kormány közreműködésével velünk teszteli az Európai Uniót, hogy meddig mehet el politikai törekvései érdekében. A paksi beruházás éppen ezért nem csupán energiapolitikai hiba és környezetvédelmi katasztrófa, hanem hosszú távú geopolitikai tévedés is, amellyel kapcsolatban a magyar kormány eddig csak ködösítésre és a hazai nyilvánosság átverésére volt képes.

Azt nem mi döntjük el, hogy Putyinnak milyen tervei vannak, de függetlenségünket és jövőnket nem adhatjuk fel önként, ebben tevőleg a magyar kormány nem vehet részt. Magyarország az államalapítás, Szent István óta mindig is a Nyugathoz akart tartozni. Ezt veszi semmibe Orbán Viktor, amikor vissza akarja vezetni az országot Keletre. A paksi bővítés politikai értelemben máris megmérgezte Magyarország levegőjét. A drága és egyenlőtlen feltételeket támasztó orosz hitel még meg sem érkezett, de a jelenlegi kormány a Putyintól importált tudást már használja. A feladatunk most az, hogy ezzel szemben mutassunk fel alternatívát Magyarország számára.

Magyarországnak nem a keleti blokkban van a helye energiapolitikai tekintetben sem. És Európában más a trend. A közelmúltban egy teljes napon keresztül kizárólag a szélerőművek által termelt áramot használta Dánia, a teljes tavaly decemberi fogyasztásnak pedig több mint a fele származott szélenergiából. És nem egyedül Dánia szavaz a megújulókra: Európában az elmúlt tíz évben az ötszörösére nőtt a zöldenergia részaránya, aminek jelentős szerepe van abban, hogy a piacon túlkínálat alakult ki, és a szabadpiaci áramárak 60 százalékkal zuhantak 2008 júniusa óta.

Magyarország mindeközben egy olyan vonatra igyekszik felkapaszkodni, amelyet utoljára harminc-negyven éve láttak robogni, és már legalább egy évtizede vakvágányon vesztegel. A kontinensünkön már ma is több energiát szolgáltatnak a megújuló energiaforrások, mint az atom. A zöldenergiatermelés évről évre nő, miközben az ára meredeken csökken, az atomenergia pedig visszaesik, miközben az ára nő. Németország, Olaszország, Belgium, Svédország és Svájc már deklarálta a saját atommentességét, Ausztria pedig az atommentes státusz megőrzését. Az LMP szerint ez az Európa jelenti a követendő példát, nem az orosz atomhatalom.

Ha mindezt nem látjuk be, ha az ellenérvek sokasága dacára mégis keresztülerőltetik, az atomerőmű-bővítés Magyarország XXI. századi történetének legnagyobb kudarca lesz.

A szerző az LMP társelnöke

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.