Külsőleg minden folyamatos, a látszat fenn van tartva, legfeljebb a problémákra adott régies válaszok, az egyszer már mintha hallottuk volna poénok adnak okot némi gyanúra.
Valójában a műsor mögött álló erő félig halott. Nemcsak abban az értelemben, hogy elveszítette potenciális szavazói felét, hanem abban is, hogy már nem érkezik új szellemi muníció. A régi készletekhez nyúlnak vissza, legyen szó a „polgári” jelző újrahasznosításáról, a szocikra egyszer már ráaggatott „bankárbarát” billog „brókerbarát” formában való elővételéről, vagy akár a káderkérdésről, ahol kiderült, hogy mégiscsak a negyedszázada hűséges barátokban lehet a legjobban megbízni. Ha kicsit közelebb lennénk a következő választásokhoz, már jönne az újabb rezsicsökkentési forduló is.
Az ország balszerencséjére nem vagyunk közel. Kár, mert ha egy évet késett is, de megérkezett az országba a kormányváltó hangulat. Sok minden kellett hozzá, az internetadó és a vasárnapi üzletbezárás bornírt ötleteitől André Goodfrienden, Vida Ildikón és az RTL Klub esti híradóján át Simicska Lajosig és Tarsoly Csabáig, de most itt van, jóllehet egyelőre nem nagyon tudunk vele mit kezdeni. Bár politikai tér nem marad üresen, ország nem marad vezetetlen, és általában a parlamenti mandátumok is el szoktak kelni, de ebben a pillanatban nem könnyű megmondani, milyen konstrukcióban folytatódna a magyar politikatörténet.
Persze mindegy is, mert amint Kornai János U-kanyar Magyarországon című, három újságoldalas tanulmányában írja a múlt heti Élet és Irodalomban, Orbán Viktor és pártja gondoskodott róla, hogy minden pozíciót tartósan megszálljon, és választási veresége esetén hátrahagyott embereivel egy következő kormányt is gyorsan megbuktathasson. A világhírű közgazdász szerint ezért „igen nagy az esély arra, hogy a kormány parlamenti választásokon nem váltható le. Ebben az értelemben a kialakult helyzet majdnem irreverzibilis. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy autokráciáknak többnyire csak a rendszert alapjaiban megrázó »földrengés« vet véget”. Kornai a weimari köztársaság végnapjait felidézve elképzelhetőnek tart egy Fidesz–Jobbik-koalíciót, de nem zárja ki azt sem, hogy rendeződnek az ellenzék sorai, és új politikai mozgalmak is megjelenhetnek. Utolsó mondata: „Ne adjuk fel a reményt.” Vagy mégis?
|
Az egyik januári tüntetésen
Móricz-Sabján Simon |
A Cardiffi Egyetem tanára, a neurológus és humorista Dean Burnett másfél hete a The Guardianben közölt cikket arról, hogy miért választanak meg az emberek folyton idiótákat. (A jelenlévők persze kivételek. Vagy nem.) Szerinte az lenne a logikus, ha értelmes, a problémákat átlátó és komplex megoldások kidolgozására képes embereket választanánk, lélektani okokból mégsem ezt tesszük. Helyette inkább mindig határozott, magabiztos ostobákat juttatunk a hatalomba, akik a bonyolult kérdésekre is egyszerű, gyors és fájdalommentes eredményt ígérő válaszokat adnak. Ráadásul szeretnek azzal a triviális dologgal foglalkozni, amihez legalább szegről-végről értenek. (Burnett erre nem tért ki, de mi nyugodtan felemlegethetjük a magyar labdarúgás felvirágoztatására irányuló irracionális, drága és eredménytelen intézkedéssorozatot, amelynek, íme, valahol mégiscsak tudományos a magyarázata. Nagy dolog a pszichológia!)
Elvárjuk továbbá jelöltjeinktől, hogy csakis nekünk eleve tetsző dolgokat mondjanak, igazolják vissza előítéleteink jogosságát, bármilyenek a kilátások, ne foglalkozzanak a várható nehézségekkel, ellenben érzékeltessék velünk,mennyivel különbek vagyunk másoknál.
Ilyen egyszerű a sikeres politikus feladata. A szerző felidézi, mitől olyan veszélyes politikus például Boris Johnson londoni polgármester: ő már annyira okos, hogy előre kiagyalt módon idiótának tetteti magát, mert tudja, hogy ez kell a közönségnek.
Ami azt illeti, Orbán Viktort sem szabad lebecsülni. Hihetetlen érzéke van a felé irányuló elvárásoknak való azonnali megfelelésre. A mindenfajta meggyőződés teljes hiánya is a javára szól, hiszen ha az ember előtt nem lebeg semmilyen más cél a hatalom megragadásán és megtartásán kívül, akkor sokkal egyszerűbb a puszta hatalomtechnikai feladatra koncentrálni. A magyar jobboldal vezére bő negyedszázados pályafutása alatt már többször is újra kitalálta önmagát, nemegyszer támadt föl haló poraiból.
Most is erre készül. Az EU Moszkva elleni szankcióinak támogatása, az új amerikai nagykövet körbeudvarlása, a magyar katonák Kurdisztánba küldése külpolitikai téren jelez újabb fordulatot. Ezúttal vissza, oda, ahonnan öt éven át távolodóban volt. A Jobbikkal szembeni új keletű harciasságot még korai lenne tartós tendenciának tekinteni, nyilván a vasárnapi tapolcai választási eredménytől is függ, mennyire lesz rá szükség. De a Lázár János által a Sorsok Háza ügyében a zsidó szervezeteknek tett gesztus, Schmidt Mária és az általa képviselt nézetek energikus háttérbe tolása is mutatja, milyen rugalmas tud lenni a kormánypárt, ha szükségét látja.
Mindez nem változtat azon, hogy az orbánizmus félig már halott.
Az ország kiismerte és látja, hol vannak a határai. Egy dolog tudná tartósan megtámasztani, a gyors és jelentős életszínvonal-emelkedés. Ennek hiányában már csak az a kérdés, mikor csuklik össze és terül el a földön élettelenül.
Az Autósduma producere szerint még nyolc évre való régi anyag van az archívumban. Ha lesz rá igény, addig folytatódhat a Car-talk.
Semmi sem tart örökké.
