galéria megtekintése

Még hidegháború

7 komment


Dési András

Chris Gueffroy tehetséges tornász volt, de nem vágyott sportkar­rierre. Amikor kézhez kapta az egykori NDK néphadseregétől érkezett behívót, elhatározta, hogy inkább Nyugatra szökik. Úgy tudta, hogy a belnémet határon érvényben lévő lőparancsot már visszavonták. Tévedett, s ezért Gueffroy 1989. február 5-én az életével fizetett. Ő volt a berlini fal utolsó halálos áldozata. Két hónappal később valóban visszavonták a tűzparancsot, amelynek addig legalább 140 menekülő esett áldozatul.

Több mint negyedszázad elteltével Európában ismét falakat, kerítéseket, elektronikus jelzőrendszereket építenek. Rohamtempóban emelnek védvonalakat Közép-Európában és a balkáni országokban. A kormányok rendőri és katonai egységeket, páncélozott harcjárműveket vezényelnek a határokra, amelyeket menekültek ostromolnak. Tűzparancsot még nem adtak ki, könnygázzal és gumibottal tartják távol a kerítéseket rángató, ostromló elkeseredett tömegeket. A menekülők, ha már eddig eljutottak, biztosan nem fordulnak vissza. S nap mint nap csak újabb utánpótlást kapnak a délkelet felől érkezőkkel. Idomeni a görög–macedón határon az, ami Röszke (volt) Szerbia és Magyarország között. Röszke és a Keleti pályaudvar láttán nyitott kaput Angela Merkel a szíreknek. A kancellárt ma már nem az érzelmek mozgatják, reálpolitikára váltott. Kizárja, hogy az áradattal változatlanul nehezen boldoguló görögöktől Németországba szállítsanak át bárkit is.

A menekülthelyzet tragikus, talán még rosszabb, mint amit tavaly nyáron láttunk Röszkénél, a Keleti pályaudvar környékén, aztán Hegyeshalomnál. A magyar kormány büszkén hirdette, hogy a déli határzárral megoldotta a problémát, sőt segít Németországnak, hiszen innen nem megy menekült a szövetségi köztársaságba. Az utóbbi hetekben azonban ismét megteltek a hazai menekültállomások, ideiglenes befogadóközpontokat alakítanak ki a nyugati országrészben. Mégsem nyújt tökéletes védelmet az a pengés ­NATO-drót. S ha hinni lehet a nyilatkozatoknak, tavasszal még többen ostromolhatják majd az Európa erődöt, mint 2015-ben. Akkor hogyan fogják távol tartani a rohamozókat? Ott, ahol ennyi fegyvert és fegyverest halmoznak fel, előbb-utóbb elsülnek a puskák. Akár csak önvédelemből is, de sajnos félő, hogy vér fog folyni. S ezzel támaszt kap az, amit a német jobboldali-populisták követelnek. Hogy a határokat védő erők lőhessenek a menekültekre.

 

Az Európai Unió vezetői, hogy ilyen szörnyűségek mégse következzenek be, most abban reménykednek, a törökök elvégzik azt, amire tavaly ősszel kötelezettséget vállaltak. Nem engedik tengerre szállni a Közel-Keletről, Észak-Afrikából és Ázsiából érkező migránsokat. Keményen fellépnek az embercsempészek ellen. Akik alternatív útvonalakat keresnek ukrajnai és oroszországi tranzittal. Az uniós tagállamok a menekültproblémát még mindig egymásra tolják. A falak, kerítések Európában a hidegháború eszközei és jelképei voltak. A menekültügy is egyre inkább háborúra emlékeztet. Most még hideg, de könnyen tűzforróvá válhat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.