galéria megtekintése

Matt. És?

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 14. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Újabb támadást intézett Magyarország ellen a strasbourgi bíróság, ezúttal a trafikmutyit kaszálta el. Az állam megsértette a magántulajdonhoz való jogot, amikor elvette egy soproni trafikos dohányárusítási engedélyét – mondta ki a nemzetközi testület.

Bár a fiatalkorúak egészségének védelmére hivatkozott a hatalom, másról volt szó: a koncessziós jogot nagyrészt a kormányhoz közelinek tartott emberek és vállalkozások között osztották szét. Ötszázmilliárdos üzletről beszélünk. Strasbourg arra a következtetésre jutott, hogy az állam aránytalanul korlátozta a tulajdonhoz való jogot, a pályázati rendszer átláthatatlan volt, és lehetőséget sem adtak az eddigi munkalehetőségeiktől megfosztottaknak az érdemi jogorvoslatra.

A döntés azonban csak egyetlen konkrét panaszosra vonatkozik, a többiek, akik nem pereltek, foghatják a fejüket. Ítéletével a bíróság rendszerszintű problémára mutatott rá. Arra, hogy az állam törvényi úton, kártérítési kötelezettség nélkül foszthat meg embereket nagy vagyoni értéket képviselő joguktól. Mégis csak a soproni Vékony László nyugodhat meg, a többi károsultra nézve a verdiktnek nincs következménye.

 

És a kormány? A kényszernyugdíjazott bírákat egy strasbourgi ítélet után valamelyest kártalanították, és a 98 százalékos különadóból is visszafizetnek valamit. Ha a jogállamiság látszatát meg kívánják őrizni, a kisemmizett trafikosokkal kellene kezdeni valamit. Bocsánatkérésnél többet. Addig is marad a tanulság: akit jogsérelem ér, annak irány Strasbourg, mert itthon semmi jóra nem lehet számítani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.