galéria megtekintése

Másnaposság

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 11. számában
jelent meg.

Mándy Gábor
Népszabadság

Igaz, hogy a demokratikus ellenzék együttműködése túl későn jött létre, igaz, hogy túl sokáig egymással voltak elfoglalva a kormány bírálata helyett, de a kudarc oka szerintem nem ez. A 18 párt közül mindenki tévedhetetlenül ki tudta választani, akire szavazni akart. Aki nem ment el szavazni, az is tisztában lehetett azzal, hogy ki tudná leváltani a kormányt. (Ha másból nem, a bohócos plakátból tudhatta, hogy kiktől félnek Orbánék a legjobban.) A lényeg az, hogy az ország többsége nem akar változást. Illetve tovább tolódott jobbra, nacionalista-rasszista irányba. Nem a Jobbik propagandája miatt, hanem spontán módon. Ahogy a harmincas években is. A Jobbik előretörését sem a baloldal gyöngesége magyarázza, hanem ez a változó közhangulat. Ha rosszabbul élünk, legalább cigányozni lehessen.

Van, aki nem veszi komolyan a jelenlegi kurzus eddigi és várható pusztításait, és van, aki észreveszi, de nem érdekli. Mi a meglepő abban, hogy tényleg Kádár (vagy Horthy) népe vagyunk? És félázsiaiak, akik nem egy „rendetlen” demokráciára vágynak, hanem egy biztos kezű vezérre. Akihez igazodni lehet. Orbán ezt már régen felismerte, ehhez alakította ki a politikáját, és kivárta, amíg a demokrácia megrendül. Az ő uralma már nem fog megrendülni. A lakosság többsége belenyugodott. A következő etap jellemzője az lehet, hogy majd elkezd gyarapodni a Fidesz, és fontos lesz, hogy ki tagja a pártnak, és ki nem. (Persze az egyszerű párttagok majd éppúgy nem rúgnak labdába, mint a Kádár-rendszerben, de fontosnak érezhetik magukat.)

A mostani választást nem a demokratikus ellenzék veszítette el, hanem az egész ország. A Fidesz-szimpatizánsok is. Mert nekik is rosszabb lesz, az ő jogaikat sem védik meg, az ő zsebükből is kiveszik az új adókat, az ő szolgáltatásaik is romlanak. Az ő gyerekeik sem fognak tudni tovább tanulni, őket is félretájékoztatja az állami média, az ő kisvállalkozásaikat is bármikor elvehetik, az ő gyógyszereik is többe kerülnek majd, és amikor orvoshoz mennek, ők is azt találják, hogy az orvos külföldre távozott.Mindenki vereséget szenvedett most, aki nem tartozik a „fiúk” legbelső körébe.

 

Mit tehet most a demokratikus ellenzék? Már 2011-ben világos volt, hogy a Fidesz egy jobboldali-vezérelvű népfront, amelyikkel csak egy baloldali-demokratikus népfront szállhat szembe sikeresen – ha eljön az idő. Ha az embereknek tényleg elegük kezd lenni a maszlagból és az egy helyben topogásból. Majd ha lesz igény a változásra. Kevés jelentősége van annak, hogy a mostani összefogás egyes pártjai milyen jövőt képzelnek el. Olyat kell elképzelni, amely reális, igazságos, előremutató, és végre kivezeti az országot a gödörből. Ehhez nem a pártok jelenlegi álláspontjait kell egyeztetni, hanem nulláról elkezdve kitalálni, hogy mi az optimális megoldás. Ami megfelel a munkáltatóknak is, a munkavállalóknak is. A keresztényeknek és a nem keresztényeknek is. Az értékekért aggódó konzervatívoknak és a reformereknek is. Ehhez nem politikusokra, hanem társadalomtudósokra van szükség. Majd ha már kikristályosodott a követendő út, akkor jöhetnek vissza a politikusok (vagy jelentkezhetnek újak), hogy segítsenek bennünket erre az útra rálépni.

A jelenlegi összefogást botor dolog lenne szétrobbantani. Ellenkezőleg: itt az ideje a szorosabb együttműködésnek. Az elkövetkező négy évben végig. Már most meg kellene alakítani egy „árnyékkormányt”, amelyik szemmel tartja a Fideszt, és megfelelő alternatívákat kínál. Az nem baj, ha a négy év alatt gyakran cserélődnek ennek a testületnek a tagjai. A lényeg az, hogy mindig legyen alternatíva. Most még nem lehet megítélni, hogy a Fidesz rossz kormányzása meddig tart ki, és összeomlik-e valaha is. Egy ellenzéki erőnek ki kell várnia, amíg az állampolgárok úgy érzik, szükségük van a változtatásra. Nem önmarcangolásra van szükség, és nem is kapkodó lépésekre, hanem türelemre.

A következő esélyt az önkormányzati választások kínálják. Már most át kell gondolni, hogy mivel lehetne segíteni a helyi kiskirályok által megalázott lakosoknak. Az öt párt együtt sikeresebb lehet, mint külön-külön. Óra indul!

***

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.