galéria megtekintése

Másik suliban

4 komment


N. Kósa Judit

Aki emlékszik arra a korra, mikor Magyarországon még törvényileg lehetséges volt sztrájkolni, valószínűleg azt is tudja: a munkabeszüntetés a legunalmasabb a világon. Lényege, hogy a munkahelyen kell semmit tenni. Jelen kell lenni, de anélkül a sportszerű könnyítés nélkül, hogy a pergő órák sorát célszerű tevékenység oldhatná.

Innen nézve születtek szépségdíjas megoldások a hétfői Nem leszek suliban kampány dilemmájára: arra, hogy mégis, miként támogassa az ember gyereke jó szívvel a pedagógusok kiállását a jobb oktatásért, ha aznap a közelébe sem megy a tanintézménynek. Mindazok a helyek, ahol klasszikus tanórák helyett tematikus vitákat rendeztek, ahol a szülők biztosítottak értelmes elfoglaltságot erre a napra, vagy épp a gyerekek kockás ingben elvonultak szemetet szedni, csillagos ötösre oldották meg a feladatot. És a többiek? Akik szülői igazolás birtokában nem mentek suliba vagy bementek, mert úgy látták helyesnek, illetve versenyük volt, elfogyott az igazolás, könyörögve kérte őket a Kati néni (a sor a végtelenségig folytatható)? Ők is, természetesen.

A végeredmény kijött. A rögtönzésből született, sok buktatót rejtő kezdeményezés fényes sikert ért el, még akkor is, ha a közszolgálati médiában, miközben tízezerszám hiányoztak a gyerekek az iskolákból, ez az egész egy hírt ért meg: (a tudjukkik, na jó, nem, hanem) a PM is csatlakozott a kezdeményezéshez. Magyarán, a mi irdatlan adóforintjainkból fenntartott masztodon egyszerűen elhallgatta az egész országon végiggördülő akciót. De a lényeg az, hogy mindenki más tudomást szerzett róla. Legalábbis a környezetemben lévők, az érettségi találkozótól a családi ünnepségig, lényegében semmi másról nem beszéltek ezen a hétvégén. És lefogadhatjuk, hogy miként a kávéházi asztalok mellett, úgy odahaza, a tévé előtt ülve is értelmes beszélgetésekre került sor ebben a témában. Akár ment a gyerek iskolába, akár nem, a családok megbeszélték, miért döntenek úgy, ahogy, és a kötelező pártatlanság mellett a tanárok is válaszoltak minden fölvetődő kérdésre.

 

Ami kivételes helyzet egy olyan országban, ahol ma úgymond „közoktatási vitanap" (= palacsintasütős fejbe csapkodás) lesz a parlamentben. Volt olyan 2012. november 14-én is, emlékeznek? Az ellenzék és a szakszervezetek óva intettek a központosítástól, az állami fenntartástól és a kapkodó intézkedésektől. Aztán lőn kapkodás és káosz, rendszerösszeomlás, de a miniszterelnök még ma sem ismer el többet, mint hogy a mohó pedagógusok feszt csak béremelést követelnek. De mégis, mi várható egy olyan kormányfőtől, aki évértékelés címén olyan mondatokat köp ki a száján, amelyekben csak „zsidó"-ra kéne cserélni a „migránst", és máris tudnánk, milyen érzés volt (a korai) Hitlert hallgatni Németországban? A helyzetet legfeljebb az teszi még félelmetesebbé, hogy Orbán aztán az egész sleppjével siet gratulálni a Saul fia sikeréhez.

Ez így, együtt maga az élő „nemzeti alaptanterv". És az lehetetlen, hogy ebből ne tanuljanak a gyerekek és a szüleik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető