galéria megtekintése

Másik gázszerelő

19 komment


Megyesi Gusztáv

Milliárdos gázszerelőt talált a hvg.hu, az ország második leggazdagabb gázszerelőjét, s ettől melegség költözött a szívünkbe. Már-már úgy volt, hogy mindennek vége, a szemünk láttára züllik szét ez a szép szakma is, s a gázszerelés végképp a korrupció, az urambátyámkodás és az arcátlanság szimbóluma lesz, amitől óvni kell gyermekeinket.

Ez a másik gázszerelő Kakasdon lakik, de van lakása Németországban is, ahol a sikereit a kilencvenes években megalapozta, igaz, épületgépészeti fronton, a Bosch meg a Mercedes partnereként évről évre megduplázva a cége árbevételét.

Már most jelezzük, hogy ez a másik gázszerelő úgy futotta be karrierjét, hogy nem barátja a német kancellárnak, de még tartományi miniszterelnöknek se, s noha a saját bevallása szerint rajong a futballért, még soha nem mutatkozott magas rangú politikusokkal VIP-páholyokban. Mi több, ám ezt már mi magunk is csak nehezen hittük el, soha egyetlen állami közbeszerzésen se indult, hite szerint ugyanis az a „rászorulóknak" való.

 

Ezek után alig merjük leírni, hogy bár tisztességesen honorálja emberei munkáját, osztalékot sohase fizetett, pedig mi csakis olyan gázszerelőt ismerünk, aki az ATV szerint 2010 óta 9,8 mil­liárd forint osztalékkal lepte meg saját magát, miközben 2010 előtt jó, ha pár millióra futotta.

Jaj, dehogy is akarunk példabeszédet tartani, pláne nem ezzel az áthallásos technikával, örömünk a legteljesebb mértékben őszinte. Kellett már egy ilyen ember az országnak, egy igazi self-made man, aki megvalósította saját magát, megmutatva az ország elbizonytalanodott, kiutat kereső, sőt mondjuk ki, csüggedő fiainak, hogy lám, egy kétkezi gázszerelő kizárólag munkával is feljuthat a csúcsra, mintegy igazolva az orbáni megállapítást, hogy ma Magyarországon, aki dolgozik, az boldogul. Ámbár lehet, hogy ezt másvalaki mondta; végül is munkaalapú társadalmakban ez magától értetődő.

Hiszen a munkán volna a lényeg. Mennyit sírtunk, hogy végleg oda a munka becsülete, a tehetség és a szorgalom helyett a baráti-rokoni kapcsolatok, a kivagyiság a siker záloga, elapasztva ezzel Magyarországon a kreativitást, a vállalkozókedvet. Szerencsére aggodalmaink alaptalannak bizonyultak, és ami külön öröm, most már minden szinten. A napokban, például, a hagyományos bálványosi szabadegyetemre a miniszterelnök mellett meghívták a magyar propagandaminiszter feleségét, Cecíliát is, hogy tartson előadást a család és a munka összeegyeztethetőségéről; az most más kérdés, hogy Forma–1-es kötelezettségei miatt nem tudott elmenni.

Amint megtudtuk, azért a propagandaminiszter feleségét hívták meg az igényes szervezők, mert neki már komoly tapasztalatai vannak a munka világából, ugyanis tavaly december óta közös cége van egy tévéproducer feleségével, s ebben ő maga ügyvezető igazgatóként szolgálja a magyar gazdaság szépségverseny-ágazatát. Mondhattuk volna persze rövidebben is, hogy ha a miniszterelnök testesíti meg a magyar népet, akkor Cecília a dolgozó magyar nőt, aki szerencsére szívesen osztja meg ­tapasztalatait sorstársaival, a többi dolgozó magyar nővel

Nem alaptalan tehát abbéli feltevésünk, hogy Cecília és társai személyében egyszersmind a jövő népnevelő értelmiségijeit is köszönthetjük, akik az elkövetkezendő évtizedekben tévében, sajtóban, különféle fórumokon, vagy éppen magvas tanulmányokban segítik munkaalapú társadalmunk tagjait, köztük megannyi álmodozó szemű gázszerelőt eligazodni az élet bonyolult útvesztőiben. Kell-e ennél nagyobb löket az ország további felvirágoztatásához?

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.