Aztán jött két kacskaringós, de a lényegét tekintve ugyanezt az utat járó évtized, amelynek során az egymást váltó kormányok két fontos alapértéket mindenkor követendőnek ismertek el.
Egyrészt, hogy minél többeket kell hasznosítható, akár felnőttkorban is fejleszthető tudáshoz juttatni, s hogy a köz pénzéből, azaz az adóforintokból mindenkinek egyformán jó oktatás jár; diszkrimináció tehát, ha a fenntartó önkormányzatok külön – s a dolog természetéből faka dóan: roszszabb – iskolákba különítik el a szegény családok gyerekeit.
|
A Szabad Oktatásért Csoport tagjai januárban, születésnapján köszönteni akarták és vitára hívták Hoffmann Rózsát, de ők sem jártak sikerrel
Reviczky Zsolt |
Azzal a kétharmados felhatalmazással, amely a 2010-ben hatalomra került Fidesz-kormánynak adatott, be lehetett volna fejezni ezt a reformot.
Meg lehetett volna teremteni egy olyan alapfokú képzést, amelyben az állam nem pusztán mindenható krétaelosztó, igazgatókinevező és erkölcsügyi tótumfaktum, hanem olyan bölcs gazda is, akit az önkormányzatoktól eltérően nem szorítanak gúzsba a helyi elköteleződések – így aztán segíthet megteremteni a minden sarkon egyformán jó oktatást biztosító iskolahálózatot.
Ugyanígy dönteni lehetett volna arról is, hogy a mostani, egymás rovására érvényesülő középiskolai szintek közül melyik épüljön rá az alapképzésre, hogyan viszonyuljon egymáshoz az érettségit adó és a szakmunkásképzés.
Ami ehelyett történt, az viszont az alapproblémákat érintetlenül hagyó, durva pusztításnak bizonyult. A tankötelezettség visszavágása, a tanoncképzés preferálása, az esztelen államosítás, illetve vele párhuzamosan az egyházi fenntartás kiterjesztése, illetve annak világossá tétele, hogy a kormányzatnak nem hogy stratégiája nincs a mélyszegénységből érkezők felzárkóztatására, de egyenesen sértésnek tekinti, ha valaki szembesíti a tehetetlenségével, nem a tényleges gondok megoldásáról, hanem a hatalomról szólt.
Ha valakinek kétsége volna, hogy ki az úr a házban, azaz ki dönti el, Kertészt kell tanulni vagy Wasst, kell-e naponta negyvenöt percen át ugrálni a fűtetlen iskolafolyosón, a választás több-e, mint hogy hittan vagy erkölcstan, és kinek az intésén múlik, melyik gyerekből legyen államtitkár, melyikből kalapos inas, annak most már elég csak arra az emberre, Hoffmann Rózsára vetnie egy pillantást, aki a nevét adta ehhez az egészhez.
Most máshol folytatja. Azok pedig, akiknek az életéről szólt mindez, akik a szükségesnél elviselhetetlenebb iskolákban tanítanak vagy tanulnak – nos, ők maradnak, ugyanott.
