Tegnap a menekültkrízist lenyomta a legtöbb címlapról a Marson talált víz. Jóllehet sokan nincsenek tisztában a jelentőségével, mégis volt valami rendkívüli a hírben. Valami olyasmi, ami az emberekben múltunk, jövőnk, hitünk, egyszóval létezésünk alapkérdéseit bolygatta meg. Ilyen lesz a Föld, ha kihűl, vagy épp az ember lakhatatlanná teszi? Volt élet a Marson is, csak ez lett a vége? Vagy netán még ma is találhatók életnyomok? És ha volt, vagy van, akkor mégsem a Föld az egyedüli? Akkor mégsem a mi bolygónk a kiválasztott, teremtett egyediség? A kérdésekre persze még nincs válasz, de tény, hogy a bejelentés tovább szűkíti az ismeretlen határait.
Maga a felfedezés a váratlanságával sokkolt, legalábbis hatásában. De hát ez minden fontos tudományos felfedezés lényege, másképp nem beszélhetnénk újdonságról. Még akkor sem, ha bizonyos jelekből már sejteni lehetett, hogy mi következik. A Mars folyamatos és egyre alaposabb kutatása már korábban megdöntött pár egykori tévhitet. Például azt, hogy a vörös bolygó teljesen száraz, már akkor ad acta tették a csillagászati tankönyvekben, amikor megtalálták sarki jégsapkáit.
A Mars-járók és bolygószomszédunk körül keringő szondák egyre élesebb kameraszemei pedig szinte előkészítették a mostani bejelentést. A Mars Reconnaissance Orbiter űrszonda 2011-ben készített nagy felbontású felvételeit tanulmányozó kutatók végső következtetése a nyaranta lefolyó, majd eltűnő, vélhetően megfagyó vagy elpárolgó vízről, méghozzá sós vízről mégis drámaian hatott. Ehhez a NASA roppant ügyesen előkészített kommunikációja is segített. Már előre bejelentették, hogy most valami rendkívüli fog elhangzani, ezt pedig az ilyen sejtelmes trükkökre különösen éhes világsajtó felajzva várta. Nem ez volt az első ilyen eset az utóbbi években.
