galéria megtekintése

Már írják

Az írás a Népszabadság
2014. 10. 01. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Október 13-án minden valószínűség szerint a baloldali ellenzék erői megkezdik egymás kiszorítását, felfalását. (A Falus Ferenc jelölését kierőszakoló Együtt–PM-nek ebben az áldozat szerepe jut: ők a párt létjogosultságának igazolásával lesznek elfoglalva.) A küzdelem kétfrontos lesz. Az MSZP szeretné megakadályozni, hogy az eseményeket elégedetten figyelő Gyurcsány Ferenc tovább szalámizza őket – a DK ugyanis annak következményeként, ami ma a főpolgármester-jelölés kapcsán történik, megerősödve kerül ki a küzdelemből.

Vagy nem gyengül – de ez ugyanaz. Azon kerületek és városok többségében, ahol győz a baloldal, a DK is sikert arat, miközben Gyurcsány Ferenc, köszöni szépen, mossa kezeit: neki ehhez a cirkuszhoz semmi köze, mindig azt támogatja, akit épp támogatni rendeltek, ha kell, Falus Ferencet, ha kell, Bokros Lajost, mindegy, csak demokrata legyen, mínusz (sokak szerint) Pásztor Albert.

Az MSZP-nek meg kell vívnia a belső küzdelmeit is. A párt frissiben megválasztott országos elnöksége nyilvánvalóan megütközik majd a budapestivel. A központ nem sorakozott fel Bokros Lajos mögé, a főváros igen. Tragikus, de elkerülhetetlen. Soha ilyen nyilvánvalóvá nem vált az a törésvonal, amely Budapest és a vidék közt húzódik: a fővárosi baloldaliak egy jelentős hányada elfogadná Horn Gyula volt pénzügyminiszterét, míg a vidékiek számára a neve mindmáig a nyomorúság, a csalódás szinonimája.

 

Az országos elnökség nem dönthetett másként, a budapestinek sem volt más választása. Egymásnak feszülésük törvényszerű, Gyurcsány Ferenc pedig, aki egyetlen nagy demokratikus erőt akar, ugrásra kész, hogy átvegye a fővárost a szocialistáktól. Mindenki kezdheti fogalmazni a beszédet, amit október 12-én este mond. Lesz tétje.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.