galéria megtekintése

Majomparádé

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 04. számában
jelent meg.

2 komment

Dr. Dávid Ferenc

Főszerepben két férfi. Ránézésre felnőttek. Ja, és egyetemet is végeztek. Az egyik (nevezzük Kék úrnak) EU-s parlamenti képviselő, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, az MTK Sportegyesület elnöke, a kormányzó párt üstököse. Országunk nemzetközi reprezentánsa korábban miniszter is volt, ma az internetes konzultáció fő felelőse. A másik (legyen Lila úr) is sokat próbált „államférfi” (egykor Fidelitas-alapító, országgyűlési képviselő, bizottsági/választmányi tag stb.), most a IV. kerületiek bizalmából éppen polgármester, saját bevallása szerint lelkes Újpest-szurkoló. A két nyilvánosan jegyzetelgető ember az arénák árnyékában szeret nyüzsögni, gondolván, hogy további karrierjüket a speciális sportágként elkönyvelt hungarofoci jól szolgálhatja. Még az is lehet, hogy a számításuk bejön.

Marabu rajza

A különleges páros csapnivaló stílusban tűzte tollhegyre a ferencvárosi szurkolók szarajevói esetét, egyikük az ordenáré kifejezések használatával sem spórolt. A Hungária körúti nagyfőnök esetében indokolt lett volna némi visszafogottság, mivel az MTK focicsapata a bajnoki rajt előtt simán kiesett az Európa Liga selejtező köréből, elkerülve így a nemzetközi kupaterhelést. Az első hazai bajnoki fordulóban 400 néző előtt nagy nehezen még győztek a felcsútiak ellen (1-0), a másodikban viszont megverte őket a Kispest. Ezt a „rangadót” 1000 szurkoló tekintette meg a Honvéd-pályán. Ilyen körülmények között született a kék-fehér elöljáró „bajnoki címet érő” aranyköpése: „Aki büszkén azt gondolja, ha bunkóbb a legbunkóbb futballhuligánnál, akkor jó fej klubelnök. Pedig csak egy szánalmas lájkkurva. Igazi, tőrőlmetszett lila majom.” Ezt a lila-fehér drukker polgármesternek címezte, aki persze (még) nem klubelnök.

 

2013 októberében – szintén szabadidős tevékenység keretében – a sokoldalú Kék úr és a szenvedélyes Lila úr még nem egymást, hanem az MLSZ elnökét piszkálták, és azonnali lemondását is követelték. Az országos szövetség vezetője annak rendje-módja szerint rakta helyre a két vagdalkozó amatőrt. Kék úrnak ezt üzente: „Olyan mélyen még nem tartunk, hogy a vádaskodásaira válaszoljak, azt azonban megjegyezném, hogy akkor tenné a legjobbat a magyar labdarúgással, ha Brüsszelben sikerülne eladnia a minisztersége végén beszerzett beléptető kapunak nevezett fémlapokat, amik még mindig a raktárban állnak”. Lila úr szintén megkapta a magáét: „Ő minden stadion és meccs előtt ordibál. Nézzen jobban utána a tényeknek, ez nem politika, ez futball”. Az MLSZ első emberét lehet kedvelni, lehet nem kedvelni, de a fenti sommás helyzetértékelését és a világosan megfogalmazott javaslatát a grafomán páros mindkét tagja megszívlelhette volna.

A spanyol labdarúgás rajongójaként élvezettel nézem a Barcelona és Real Madrid egymás elleni – az El Clásico és a Copa del Rey keretében vívott – meccseit. A kamera minden közvetítés alkalmával mutatja a díszpáholyban helyet foglaló, egymással kedélyesen beszélgető, két kifogástalan eleganciájú klubelnököt: Josep Maria Bartomeu és Florentino Pérez urakat. Játékosaik az arénában gladiátorként küzdenek, de a nagy tekintélyű vezetők mindig visszafogottan viselkednek. Látszik, hogy komoly emberek, tudjuk, hogy sikeres vállalkozók.

Mindez nem mondható el hőseinkről. Az persze kérdés, hogy miként oldja fel a mostani ostoba helyzetet az azonos párthoz tartozó két politikus. Az új Hidegkúti stadionban egy MTK–Újpest „klasszikuson” vajon milyen színű és milyen szintű „majmozás” lesz? Képesek lesznek legalább másfél órára úriemberként viselkedni a jegyzetírók, vagy továbbra is alpári hangnemben zajlik a diskurzus? És mi lesz akkor, ha egy jövőbeni pártrendezvényen esetleg néhányan felidézik az újpesti polgármesterről szóló nem túl hízelgő MTK-elnöki minősítést: „És bizony akad szegény, szerencsétlen, uborkafára felkapaszkodott idióta, akinek a futball szépségéről fogalma sincs, aki azt sem tudja, eszik vagy isszák a sportszerűséget.”

Lila úr és Kék úr a zöld sasok főnökének intézkedésén kapott össze, amelyhez egyébként semmi közük. A focivilág Gábor Zsazsájaként szólóztak, összevissza firkáltak, csak hogy beszéljenek róluk. Ezt elérték, de azzal nem számoltak, hogy az ország egyik fele röhög rajtuk, a másik fele szörnyülködik. 40-50 közötti férfiaknak ugyanis nagyon nem áll jól a gyermeteg megnyilvánulás, felelős beosztást betöltő személyek esetében pedig különösen rosszul mutat az öncélú bohóckodás.

Bízzunk abban, hogy a két viselkedészavaros pártkádernek a jövőben néha eszébe jut az ősi rivális remek jelszava: erkölcs, erő, egyetértés. De ha nem értik, vagy nem kedvelik a zöld-fehérek mottóját, akkor ajánlok figyelmükbe egy másik örök érvényű mondást: „a stílus maga az ember” (Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja).

Egyébként meg: Hajrá, Vasas!

A szerző szurkoló

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.