galéria megtekintése

Magyaros bunda

2 komment


Fekete Gy. Attila

Egy héten belül két – sportnyelven szólva – jókora zakót kapott az ügyészség. Két bundaperben is megalázó vereséget szenvedtek, noha elvileg és formailag mind a két pert megnyerték. Mindkét ügyben megállapította a bíróság a vádlottak bűnösségét, de azután már-már vállveregetésnek beillő enyhe ítéletekkel szankcionált. Senkinek nem kellett börtönbe vonulni, a többség pénzbüntetéssel megúszta, sőt olyanok is voltak, akiknek a vádirathoz képest enyhébb megítélésűvé minősített tettük elévült, mire a bíróság a 2014 áprilisa óta – majdnem napra pontosan két éve – tartó perben végre ítéletet mondott.

Ennyit a sokat hangoztatott korrupcióellenes harcról. Miközben világverő labdarúgóink közül jó néhányan részt vettek a nemzetközi fogadási csalásokat szervező szingapúri szindikátus ténykedésében, ahogy az már nálunk lenni szokott, kicsiben és okosban megcsinálták itthon a maguk „nemzeti" bundaügyét. És bejött nekik. Olyannyira, hogy voltak, akik még az ellenük folyó nyomozás alatt is megpróbáltak befolyásolni meccseket.

Elvileg súlyos bűnt követtek el. A legkevesebb, hogy egy kalap pénzt kerestek adózatlanul, vagy hogy kárt okoztak a fogadóirodáknak. Mind­emellett tovább rombolták a magyar futball amúgy is szánalmas presztízsét. Mert lássuk be: a hazai klubok által produkált heti átlagnézőszám nem azt mutatja, hogy a nézők odalennének a hazai bajnokságért. Egyáltalán nincsenek oda, nem is látják. És ezen még az a tény sem változtat, hogy 44 év után kijutottunk a labdarúgó Eb-re.

 

Egyesek számára a magyar foci azonban még jelen állapotában is mesés jövedelmeket képes biztosítani, és most nem is a nyilván szép haszonnal stadionokat építő kormányközeli cégekre gondolok. Azokra a régi vagy még ma is aktív focistákra inkább, akik megbeszélik a pályára lépő játékosokkal, hogy adott napon éppen milyen esemény bekövetkezése hányszoros pénzt fizet, s nekik mennyit ér meg, ha az esemény ténylegesen bekövetkezne.

A játékos pályára lép, nem szól senkinek, nem tesz sem be-, sem feljelentést, és a vágyott esemény bekövetkezik. Azonban ez még nem elég. A vádhatóság szerint ezek az ügyek egyértelműek: a játékos megtette, amit elvártak tőle, és az nemcsak sportszerűtlen, etikátlan, de törvénytelen is volt. Ellenben a bíróság úgy találja, hogy az utóbbi csak feltételezés mindaddig, amíg a vádhatóság nem bizonyítja, hogy pontosan mit tett a játékos a kívánt eredmény elérése érdekében. Felrúgta az ellenfelet, szándékosan öngólt lőtt? Biztos, hogy azért rúgta fel? Biztos, hogy nem ügyetlenség miatt lőtt a saját kapujába? Bizonyítsák be!

És van igazság abban, amit a bíróság kér. Végül is attól még, hogy valaki bizonyíthatóan elvállalta a mérkőzés manipulálását, esetleg a kenőpénzt is eltette, még nem biztos, hogy megszegte a kötelességét. Lehet, hogy az az esemény, amire fogadtak, az ő közreműködése nélkül, merő véletlen is megtörtént volna.

Elképzelhető. Sokkal inkább az, mint hogy Magyarországon súlyos ítélet szülessen egy korrupciós ügyben. E téren pont olyan messze vagyunk a világ élvonalától, mint a labdarúgásunk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.