Magyarország emberarca – Göncz Árpád halálára

2015-10-06 18:51:28

Volt idő, amikor Magyarországnak mosolygós, meleg, nyitott emberarca volt. Mindenre és mindenkire kíváncsi. Szegényekhez szívvel forduló, ember és ember között különbséget nem ismerő, személyes, kedves arc. Őszinte szemek. Értő hallgatás. Szenvedésben megedzett szív. Magyar patrióta. Európai polgár. Magyarország emberarca, első igazi köztársasági elnöke, Göncz Árpád volt.

Szeretett minket és mi is szerettük őt. Érdek nélkül. Csak úgy. Mert ember volt és társaságában valamennyien embernek éreztük magunkat. Előbb volt ember és utána magyar.

De ő mi voltunk és mi ő voltunk. A jobbik énünk. Az a magyar fiatal, aki 1945-ben megpróbált demokráciát csinálni. Az a férfi, aki 1956-ban újra megpróbálta és börtönnel fizetett érte.

Az a tanulékony, minden új iránt fogékony ember, aki tudott államában és társadalmában, kisebbségben, a fojtogató ellenvilágban írni és fordítani. Aki akart és tudott az 1989-es harmadik lehetőséggel élni, és nem visszaélni. Az emberarcú szabadság, egyenlőség és szolidaritás magyar patrióta eszméje és gyakorlata benne testesült meg.

Esterházy Péter (jaj, jaj és még egyszer, jaj!) írta neki, róla 2000-ben: „Egyetlen rímes (rímszerű) szöveggel rendelkezem, a Daisyvel; melynek szereplői közül az államelnökhöz a Kusfürst (basszus) figurája áll a legközelebb, ha. Ő mondja: A szeretet veszélyes, / Édes. / Légy jámbor. / Kormányzáshoz ez jobb.

Egy jámbor és differenciálatlan (rímes) gesztust szeretnék tenni – tiszteletem jeléül. A tiszteletem annak a férfinak szól, aki presztízst tudott adni a politikának, aki úgy tudott tekintélyes lenni, hogy nem volt tekintélyelvű. Országom polgáraként köszönettel tartozom ezért, mert hierarchia híján a káosz felé tart minden. Nem áll érdekemben semmi nyikhajnak tartani minden politikust, kizárólag a semmi nyikhajokat."

Plebejus volt minden populizmus nélkül. Liberális volt minden ortodoxia nélkül. Politikus volt minden politikusság nélkül.

Tekintélyes tekintélyelvűség nélkül. Tévedhetett ebben is, abban is, de egész életében a jó oldalon állt. És köztársasági elnökként ő volt a Jó Oldal. Ellentéte mindannak, amit a mai, embertelen és szívtelen Magyarország, a szabadságot és szolidaritást eltemető ország, a Rossz Oldal képe mutat. Rossz arcunk, sötét oldalunk, amikor semmi nyikhajok küszöbre, faluszélre rúgják a szegényt, kerítést húzatnak nyomorult menekültek elé, s nem szégyellnek lopni, csalni, hazudozni. Mivé tettétek az országomat? – kérdezné.

Fotó: Kovács Bence / Népszabadság/archív

Mostanában gyakran gondolom, hogy ő könyököl ki a kis piros Fiat 500-as ablakán, ő mossa meg az arab kislány lábát, ő mondja az amerikai kongresszusi képviselőknek, hogy sajnos nem tudja velük megenni a díszebédet, mert már elkötelezte magát máshová, és megy el az utca sarkára, majszolni valamit hajléktalanokkal. Isten talán mégis tudja, hogy mit csinál.

Göncz Árpád mintha Ferenc pápában folytatódna.

Ez az egyetlen vigaszom ebben a szörnyű, halálokkal teli évben. Sokan gondolják, hogy Magyarországból csak egy sötét arc, Holbein öreg és dölyfös VIII. Henrikjének képmása marad fönn a későbbi századokra. Nem hiszem. Nemcsak a mi személyes, hanem a történelmi emlékezetben is meg fog maradni Göncz Árpád emberarca és köztársasági elnöki teljesítménye.

Kicsit apám, talán barátom, ahogy valaha családomban mondták: jó emberem volt.