Annak a Petrovicsnak nyilván szóltak volna, hogy ne próbáljon verseket írogatni, ne vegye el a becsületes magyar költők kenyerét. Más értelmet nyerne a „hí a haza”: a megélhetési bevándorlókat figyelmeztető jelzés lenne, miszerint tessék hazamenni! Kossuth Lajos azzal utasította volna vissza Józef Bemet (nesze neked, Bem apó), hogy ne vegye el a rendes magyaroktól az altábornagyi állást. Knezić Károly és Damjanich János az aradi vértanúságot lopták el arra érdemesebb magyarok elől, bár nem biztos, hogy erre az állásra sokan jelentkeztek volna helyettük.
Széchenyi Istvánnak, a „legnagyobb magyarnak” megmondták volna, hogy válasszon már hazai feleséget magának, miért akarja épp Maria Crescentia von Seilern und Aspang kezét. II. Rákóczi Ferenc se venné el a lázadni akaró magyarok elől a munkát. Budenz József nem vizsgálná a magyar nyelv eredetét. Károlyi Gáspár helyett vajon ki fordította volna le a Bibliát magyarra? Különleges fintora a sorsnak a bevándorlóellenes hazafiak felé, hogy a magyar nyelvészetet és irodalmat hány megélhetési bevándorló gazdagította.
Ozorai Pipó (Filippo Scolari) nem játszana szerepet a végvárrendszer kiépítésében. Hunyadi János csak ne akarja megvédeni Nándorfehérvárt, és Nikola Zrinski se Szigetvárt. Giovanni da Capestrano pláne ne akarja elvenni a magyarok elől azt a remek lehetőséget, hogy a török ellen prédikáljanak. Mátyás király, maga is nemkívánatos megélhetési bevándorló, ne egy holmi jöttment Antonio Bonfinira bízza a magyarok történetének megírását. (Bár az utóbbinál enyhítő körülmény, hogy végül önként elhagyta Magyarországot).
IV. Béla király és Laszkarisz Mária leánya, Margit hercegnő meg sem születhetett volna, és így nem lenne Margitsziget a Margitsziget. Gellért-hegy sem lenne, bár Gellért püspök alaposan elszámította magát, ha azt hitte, könnyű a megélhetési bevándorlók élete. I. László méltatlanul bitorolja a lovagkirály címet, amely egy született magyart illetne, és ironikus, hogy épp ő lett a magyar határok védelmét szimbolizáló szent, a katonaság védőszentje.
A középkori Magyar Királyság kitiltaná azokat, akiket évszázadokon át örömmel fogadtak: nem jönnének a német, itáliai, aragoni, szláv és más lovagok, polgárok és parasztok, nem vennék el a katonáskodási, kereskedelmi, földművelési munkákat a magyarok elől.
István király megértené, hogy hol rontotta el. Nem venné igénybe a német lovagok segítségét a belső harcokban, és Gizella királynét is azonnal hazaküldené Bajorországba. Átíratná az Intelmeket is, a bevándorlók nem az udvar díszei lennének, akik hasznos tudást hoznak, hanem megélhetési bevándorlók, terroristagyanús egyének, valahogy így:
A vendégek és a jövevények akkora bajt hoznak, hogy méltán kitilthatod őket országodból. Hiszen a római birodalom is azért bukott meg, mert befogadta a megélhetési bevándorlókat, akik terrorista cselekményekkel azután aláásták a birodalom biztonságát. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, és ezzel aláássák uralmadat, s a külföldiek kárörvendően nézhetik országod romlását. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország az egyetlen, ahol uralmad fenntarthatod. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket tartsd távol, és buzdítsd országod lakóit arra, hogy gyűlöljék őket, nehogy szívesen tartózkodjanak nálad.
Azonban, ha már a kezdet kezdetétől tudni lehetett volna, hogy Magyarországon a bevándorlás jelenti a fő problémát, akkor azonnal egy tökéletes megoldást is lehetett volna találni. Szvatopluk tanácsadóival arról beszél, mit tegyenek, hiszen egy általuk eddig ismeretlen, magukat hétmagyarnak nevező gyanús népség jelent meg fejedelemsége határán. Úgy tűnik, nem akarnak sokat, csak egy kis vizet, földet, füvet kérnek, és cserébe egy gyönyörű fehér lovat ajánlanak, ráadásul felszerszámozva, a hülyének is megéri. Ám ekkor szólásra emelkedik az egyik főúr, és beszámol arról, hogy értesülései szerint ez a népség a besenyők elől menekült, félő, hogy megélhetési bevándorlók. Szvatopluk bölcs fejedelem, azonnal határoz: visszaüzen, hogy nem kell a fehér ló, itt nincs munka, fel is út, le is út.
Árpád, amikor a tolmács lefordítja neki Szvatopluk üzenetét, hátrafordul lován, és megmondja a vezéreknek: rossz helyre jöttünk, itt gyűlölnek minket, munkát se kapunk, jobb lesz hazamenni. És a hétmagyar visszamegy oda, ahonnan érkeztek.
A szerző a Cambridge-i Egyetem történészprofesszora
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
