galéria megtekintése

Magán is, nem is

5 komment


Révész Sándor

Balog Zoltán azt mondja: „a vallás nem magánügy... ezért gondolja a kormány fontosnak, hogy támogassa a templomépítést”. Tudjuk, azt is fontosnak gondolja a kormány, hogy a legnyíltabb és legpofátlanabb törvénysértéssel megfossza jogaiktól a neki nem tetsző vallási közösségeket, például azokat a metodistákat, akiket Kádár alatt is üldöztek, mert akkor sem hajoltak meg a diktatúra előtt. Ha Balog nagytiszteletű úrban meglenne a keresztény és protestáns szolidaritás minimuma, nem szolgálna ilyen kormányban.
Hanem ettől még ezt a magánügykérdést érdemes lenne tisztázni, mert vészes félreértésekre ad lehetőséget.

A fáraóktól és a farizeusoktól Dioc­letianuson, a feudális uralkodókon, az inkvizíción és a jakobinusokon át a bolsevikokig, a nyilasokig, szunnita uralkodókig és iráni ajatollahokig sokan vélekedtek és vélekednek úgy, hogy a vallás kérdése fontos kormányzati, tehát államhatalmi ügy. E gondolat jegyében sok-sok állami pénzt elköltöttek már az évezredek alatt, sok mindent építettek, sok mindent pusztítottak, tömérdek ember megél(t) belőle, tömérdek belehal(t).

A különböző vallások érdekében és ellenében kormányzó, azokat üldöző, propagáló, pozitívan és negatívan diszkrimináló hatalmak nagy többségének eszébe sem jutott, hogy a vallást magánügynek nyilvánítsa. De egy kisebb részük, az ateista diktatúrák pontosan ezt tették. Ez éppoly abszurd hazugság volt, mint a proletariátusra fogni az állampárti diktatúrát. Ezzel a jelszóval igyekeztek kiszorítani az egyházakat a társadalom életéből, a közéletből, a közszolgálatból, a nyilvánosságból, a társadalomból.

 

Demokráciában a vallás bizonyos vonatkozásban magánügy, más vonatkozásban nem. A polgár magánügye, amennyiben a meggyőződésének ő a szuverén ura. Szabadon megvallhatja és megtarthatja magának, beszélhet róla, hallgathat róla. Az államnak pedig ehhez köze nincs. Ha az állam illetéktelenül rákérdez a népszámlálási kérdőíven, hogy milyen felekezethez tartozom, és tartozom-e egyáltalán, elküldöm a fenébe: semmi közöd hozzá, erre a kérdésre nem reflektálok. 2,7 millióan tettünk így 2011-ben. Az állam által favorizált egyházak pofára estek. Nem győzik takargatni a társadalmi súlyuk megrendülését tanúsító adatokat.

A vallás azonban lényege és tárgya szerint nem magánügy. Világnézet. Meghatározza az egyetemes kérdésekhez, értékekhez, az emberiséghez és annak részeihez, kisebb és nagyobb problémáihoz való viszonyt. A vallásszabadság a közösségi vallásgyakorlás és intézményépítés szabadsága, a társadalmat megszólító, hitüket terjesztő, a magánélet és a közélet, a személyes etika és a politika kérdéseihez hozzászóló vallási intézmények szabadsága. Balog miniszter világképében az állam minden, a társadalom semmi. Ezért természetes számára, hogy ami nem (minden értelemben) magánügy, annak állami ügynek kell lennie. Egy demokrata ezt nem így gondolja. Viszont Balog miniszter politikai ellenfeleinek táborában is ott bolyong az ateista diktatúra szelleme, amely azért huhogja, hogy „a vallás magánügy”, mert csak akkor viseli el a felekezetek szavát a közéletben, ha mellette szól. 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.