galéria megtekintése

Magadra ismertél?

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 14. számában
jelent meg.

Varró Szilvia Éva

Amikor végigloholtam egy napom, és csapzottan, holtfáradtan rogyok össze, és már semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy ezt a napot is túléltem, bevillan az alábbi kép. Álom vagy valóság? – az ébrenlét határán lebegve magam sem tudom.

A mai modern nő kész időzsonglőr. Még reggeli kávéját szürcsöli, melyet csakis a legjobb kávébabból szemenként válogattak – és ha egyáltalán édesíti, azt is nyírfacukorral teszi –, amikor már gondolataiban a napi ruhatárát állítja össze. A gondosan összepasszintott darabokat a fitneszmagvakból kevert üde reggelijét követő frissítő zuhany után veszi majd fel.

Remek együtteseit – melyek jobbnál jobb akciókon, villámgyorsan kerülnek beszerzésre – megfelelő kiegészítőkkel köríti, majd nőies autójával végigvágtat a városon. Először a gyerekeit viszi el tanintézményeikbe, majd a hírekből tájékozódik. Nem, ő nem ül dugóban, kerülő utakat választ, feltalálja magát, bravúrosan vezet, és a tűsarkúja sem akad be soha a pedálba. A tömegközlekedést pedig messziről kerüli. Lendületesen robotol egész nap – elbűvölve főnökét, munkatársait és ügyfeleit. Nem izzad (semmi kipárolgás), körömlakkja soha nem sérül a billentyűk ütemes kopogtatása során, és a sminkjét sem kell napjában többször igazítania. Időben elfogyasztott, kalóriaszegény ebédjétől nem érzi magát kecskének, édességre, nassolásra soha nem vágyik. Azért néhány baráti csevejt ebédidőben megejt.

 

A napi munka után még mindig tökéletes sminkben libben haza. Ez alkalommal sem kerül dugóba, ha mégis, nem idegeskedik, nem káromkodik, s a napi bevásárlást sem nyűgként éli meg. Kicsattanó kedvvel érkezik szeretteihez, miután mobiltelefonján – természetesen kihangosítószett segítségével – felhívta szüleit és mindennap más barátnőjét. A gyermekeivel következetesen, de kedvesen – az együtt töltött percekbe némi nevelést is csempészve – beszélget. Az iskolai dolgaikkal kapcsolatban mindig tökéletesen képben van.

Családját egészséges, meleg vacsorával lepi meg. Mert főzni is tud. Egy konyhatündér. Nagy fantáziával, gyakorta változó receptúrával alkot. Haja még a fodrásza (nem is tudom, nála mikor járt?) kéznyomait viseli magán. Miután a legkisebbeket ágyba dugta, művelődik kicsit, majd lóg a neten – chatel, Facebook-oldalán lájkolja ismerősei bejegyzéseit, fényképeit, néha posztol is (párja úgyis sportot néz) –, később a zuhanytól felfrissülve szexisebb ruhadarabba bújik, hogy elbűvölje választottját. Hobbija is van. Ha másért nem, mert ez jól mutat önéletrajzában. Szabadidejében (az meg pláne van neki) virágait ápolja, tartalmas programokat szervez, s akit csak tud, vendégül lát. Mindeközben nem öregszik, nem hízik (azt nem is említettem, hogy rendszeresen sportol és meditál, ráadásul minden ajánlott szűrővizsgálatra is időben eljut), nem veszekszik és SOHA NEM FÁRADT.

Magadra ismertél? Gratulálok! Indulhatsz az „Év Szupernője” vetélkedőn. Mi, többiek, akik csak próbálunk ilyenné válni, ígérem, mind Rád szavazunk – SMS-ben. Ahhoz talán még lesz erőnk…

*

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.