Őszinte megrendüléssel vegyes tisztelettel vegyes részvéttel figyeltem testközelből ezt a Zsigmond király Frankel Leó utcai vesztes macskakőháborút. Ha most vezető kereszténydemokrata politikus lennék (volnák), tisztára neki lennék (volnák) keseredve, hogy mennyire kifordult megint csak ez az elkoncsitásodott, cudar világ magából, amikor a polgárság direkte lerakni akarja a macskakövet, nem pedig fölszedni, ahogy az rendes helyen szokásban szokott volt lett légyen.
Frankel Leó – egy viszonylag kevéssé kereszténydemokrata, ám annál néhaibb politikus és hivatásos forradalmár – szelleméhez mindenképpen a fölszedett macskakő lenne méltó (pászentos), ekképpen tehát az illetékes hatóság a névadó szellemének megfelelően járt el, miszerint a macskakő (miszerint kopfstein) fölszedett állapotban maradt, a helyiek leghatározottabb tiltakozása ellenére, a helyére pedig a széles körben népszerű (bár helyileg határozottan ellenzett) burkolóanyag, a kőolajszármazékból és kőzúzalékból kevert aszfalt került.
Ez már igazi posztmodern triplacsavar, tehát hogy a macskakő mellett tüntető helyiek radikalizálódásának méregfoga is legott kihúzatott, tudniillik a macskaköveket már nem tudnák fölszedni esetleges zavargások céljából, hiszen azok hatóságilag föl lettek szedve.
