galéria megtekintése

Lórúgás

11 komment


Horváth Gábor

Próbáljuk meg civilizált nyelvi formába önteni felháborodásunkat, mert nem mindenki miniszterelnök, hogy összevissza beszélhessen! Hogy az ördögbe létezik, hogy évek óta ezer forrásból érkezik a figyelmeztetés, de a magyar kormányfő makacsul nem hajlandó tudomást venni róla? Mit nem ért azon, hogy az Európai Unió többek közt szolidaritáson alapuló értékközösség? Hát nincs tisztában azzal, hogy Európa – vele vagy nélküle, de ha kell, akár ellene is – meg fogja oldani a gondjait, mert nincs más választása? Azt hiszi, az európaiak, ha meg is zavarta őket az egymás után érkező gazdasági és menekültválság, hajlandóak feladni elveiket és velük az álmaikat?

Ezen a ponton megoszlanak a vélemények. Van, aki azt állítja, hogy pontosan tudja Orbán, miről beszél, de kizárólag a napi politikai érdekeinek megfelelő kijelentéseket tesz, gondosan megválogatva a szavait. Mások szerint viszont bolond lukból bolond szél fú. Esetleg szervezzünk nemzeti konzultációt a válaszváltozatokról! Bár a kormányfői folytatás, miszerint „a magyarok mutatták a legnagyobb szolidaritást menekültügyben” meg az, hogy „mi európai módon viselkedünk” ezt részben talán feleslegessé is teszi.

A szokásos pénteki félóra a rádióban már megint a Fidesz menekültügyi mantráját ismételgette. A kormányfő részint lórúgásnak, részint gyomorszájra mért ütésnek minősítette az Európai Bizottság javaslatát, hogy a menekültek befogadását elutasító tagállamok fejenként negyedmillió euróért mondhassák a nemet. Ez az összeg viszont véletlenül éppen annyi, mint amennyi magyar államkötvény jegyzéséért cserébe bárkit hozzásegítünk az Európai Unióban való letelepedéshez, és nem bánjuk, ha aztán Németországban vagy Dániában talál hazára. A hasznot bezsebeli a magyar állam és a vele szimbiózisban élő offshore-hálózat. No, de attól, hogy mi ismeretlen embereket engedünk a német vagy a dán társadalom nyakára, nekik nem kéne elvenniük a magyaroktól azt a jogot, hogy megmondhassuk, kikkel kívánunk együtt élni! Különben is, mi csak sallereket és kokikat osztogattunk, ők meg jönnek rögtön a lórúgással...

 

Hát igen, a ló már csak ilyen, ha megharagszik vagy megijed, rúg. Menekültügyben végül nyilván kompromisszum születik, de attól kell tartani, eszünkbe jut még a gyomorszájra mért ütés, amikor elakad a lélegzetünk az EU-támogatások csökkentett összege láttán. Most hét év alatt fejenként négyezer eurót, 1,2 millió forintot kapunk. Mészáros Lőrinc gázszerelő vagyona jelentős részt ennek köszönhetően például egyetlen év alatt 15,4 milliárd forinttal gyarapodott, de nem csak ő járt jól, még ha más szerényebben is élvezhette a segítséget.

Lehet, a kormányfő úgy gondolkodik, hol lesz ő már a támogatási periódus vége, 2020 után. De az ország garantáltan itt marad. Államférfi ezt tudja, mint ahogy az okos ember is óvatosan megy a ló háta mögé. Nagy állat, nagyot rúg. Ha nem is mindig abba, akibe kéne, hanem abba, aki épp ott van – lesz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.