galéria megtekintése

Levél Közép-Európából

5 komment

Elképesztő méretű humanitárius katasztrófa közeleg. Több százezer közel-keleti és afrikai menekült keres segítséget, biztonságot, rendes életkörülményeket a mi közös Európánkban. Nemrég még mi kopogtattunk ugyanezen a kapun.

Nem lehet elutasítás a válaszunk. Sajnos túl sok ilyen véleményt hallunk ebben a régióban. 1989 után árgus szemek figyelték az egységes Európában, mennyire képes integrálódni az új Közép-Európa, a balti országoktól Románián át Bulgáriáig: annyira más volt nálunk a történelem, a politikai hagyományok és a gazdaság állapota. Mégsem a mi Európa-részünk lett az Uniót fenyegető legnagyobb veszélyforrás az elmúlt súlyos tíz évben.

Most viszont újra megjelent ez a megosztottság az egyesült Európában. Ezúttal morális dimenzióban. Az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e együttérzést tanúsítani és gyakorlati segítséget nyújtani az elkeseredett menekülteknek. Természetesen nem mi vagyunk felelősek azért, hogy destabilizálódtak és összeomlottak azok az országok, ahonnan most menekülnek az emberek. Nem mi változtattuk olyan hellyé őket, ahol állandó a rettegés, erőszakos halál fenyeget, az emberélet pedig „magányos, szegény, állatias és rövid”.

 

A mi országainknak – ellentétben azokkal, amelyek gyarmati és birodalmi múltat tudnak maguk mögött, a háború után pedig szélesre nyitották határaikat a bevándorlók előtt – nincsenek tapasztalataik arról, hogy milyen a mindennapi érintkezés a messzi országokból és távoli kultúrákból érkező emberekkel.

Ugyanakkor emberi kötelességünk az együttérzés és a segíteni akarás. Európai polgárként is ez a kötelességünk. A közös Európa a szolidaritás talajára épült. Most nem bújhatunk ki az Unióért érzett közös felelősségünk alól azzal, hogy elfordítjuk a tekintetünket az emberi szerencsétlenségről, és nem veszünk tudomást azoknak az országoknak a helyzetéről, amelyeket a legérzékenyebben érint a bevándorlás egyre növekvő áradata.

Ha megtagadjuk a segítségnyújtást, azzal az európai szolidaritás eszméjét tagadjuk meg. Egyúttal megingatjuk más nemzetek irántunk tanúsított szolidaritását. Ez azt jelenti, hogy aláássuk azokat az alapokat, amelyeken több mint negyed évszázada építgetjük a biztonságunkat, a fejlődés esélyét és azt a reményt, hogy kitörhetünk a háborúk, az idegen uralom és a szegénység történelmi átkából.

Az emberiesség nevében, az elveink és az értékeink nevében szólítjuk fel országaink vezetőit és állampolgárait arra, hogy a gyakorlatban mutassanak szolidaritást a menekültek iránt. Úgy, hogy közöttünk is nyugodt menedékre leljenek, míg teljesen szabad emberként dönthetnek a jövőjükről.

1. Bronisław Komorowski, Lengyelország köztársasági elnöke 2010-től 2015-ig

2. Aleksander Kwaśniewski, Lengyelország köztársasági elnöke 1995-től 2005-ig

3. Jerzy Baczyński, a Polityka című hetilap főszerkesztője, Lengyelország

4. Bajnai Gordon, volt miniszterelnök, Magyarország

5. Mirosław Bałka szobrász, Lengyelország

6. Zuzana Bargerova, Liga za ľudské práva (Szövetség az Emberi Jogokért), Csehország

7. Zygmunt Bauman, a Leedsi Egyetem szociológiaprofesszora, Nagy-Britannia–Lengyelország

8. Uldis Berzins, költő, műfordító, Lettország

9. Igor Blazevic, a One World filmfesztivál alapítója, Csehország

10. Henryka Bochniarz, a Lewiatan Szövetség elnöke, Lengyelország

11. Michał Boni, az Európai Parlament tagja, volt közigazgatási és digitalizációért felelős miniszter, Lengyelország

12. Marek Borowski szenátor, volt pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes, a Szejm egykori elnöke, Lengyelország

13. Bogdan Borusewicz, a szenátus elnöke, Lengyelország

14. Martin Bútora, szociológus, elnöki tanácsadó, Szlovákia

15. Bogusław Chrabota, a Rzeczpospolita című napilap főszerkesztője

16. Włodzimierz Cimoszewicz, Lengyelország volt miniszterelnöke

17. Liudas Dapkus újságíró, a Lietuvos rytas napilap főszerkesztő-helyettese, Litvánia

18. Aleš Debeljak, költő, esszéista, Szlovénia

19. Pavol Demeš, volt külügyminiszter, Szlovákia

20. Dessewffy Tibor, a DEMOS Hungary elnöke, Magyarország

21. Ivaylo Ditchev, szociológus, író, Bulgária

22. Magda Faltová, a Migránsokat Integráló Egyesület elnöke, Csehország

23. Władysław Frasyniuk, ellenzéki aktivista a rendszerváltás előtt, volt parlamenti képviselő, Lengyelország

24. Rajko Grlic rendező, Horvátország

25. Gyarmati István diplomata, Magyarország

26. Tomáš Halík teológus, író, Csehország

27. Heller Ágnes filozófus, Magyarország

28. Agnieszka Holland rendező, Lengyelország

29. Štefan Hríb, a .týždeň. hetilap főszerkesztője, Szlovákia

30. Michal Hvorecky író, Szlovákia

31. Josef Jařab, volt parlamenti képviselő, az olomouci Palacky Egyetem volt rektora, Csehország

32. Leszek Jażdżewski, a Liberté! folyóirat szerkesztője, Lengyelország

33. Ivars Ījabs politológus, Lettország

34. Jerzy Jedlicki eszmetörténész, ellenzéki aktivista a rendszerváltás előtt, Lengyelország

35. Jana Juráňová író, Szlovákia

36. Aleksander Kaczorowski újságíró és esszéista, Lengyelország

37. Karádi Éva, a Magyar Lettre Internationale folyóirat főszerkesztője, Magyarország

38. Korányi Dávid volt szakállamtitkár, a Dinu Patriciu Eurasia Center igazgatóhelyettese, Magyarország – Egyesült Államok

39. Kornai János, professor emeritus, Harvard University és budapesti Corvinus Egyetem, Magyarország

40. Kováts András, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület igazgatója, Magyarország

41. Dominika Kozłowska, a Znak folyóirat főszerkesztője, Lengyelország

42. Ivan Krastev, a Liberális Stratégiaközpont elnöke, Bulgária

43. Marcin Król eszmetörténész professzor, Varsói Egyetem, Lengyelország

44. Andrius Kubilius, Litvánia egykori miniszterelnöke

45. Jarosław Kuisz, a Kultura Liberalna internetes folyóirat főszerkesztője, Lengyelország

46. Ewa Kulik-Bielińska, a Báthory Alapítvány igazgatója, az alapítvány európai központjának elnöke, Lengyelország

47. Tomasz Lis, a Newsweek Polska folyóirat főszerkesztője, Lengyelország

48. Ondřej Liška, volt oktatási miniszter, a Zöld Párt elnöke, Csehország

49. Ewa Łętowska, az állampolgári jogok egykori biztosa, Lengyelország

50. Vita Matiss politológus, esszéista, Lettország

51. Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője, Lengyelország

52. Jiří Menzel, rendező, Csehország

53. Piotr Mucharski, a Tygodnik Powszechny hetilap szerkesztője, Lengyelország

54. Alvydas Nikžentaitis, a Litván Nemzeti Történészbizottság elnöke, Litvánia

55. Zbigniew Nosowski, a Więź című folyóirat főszerkesztője, Lengyelország

56. Janina Ochojska, a Lengyel Humanitárius Akció elnöke, Lengyelország

57. Andrzej Olechowski volt pénzügyminiszter és külügyminiszter, Lengyelország

58. Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke, Magyarország

59. Jurica Pavicic író, Horvátország

60. Solomon Passy volt külügyminiszter, Bulgária

61. Jiří Pehe politológus, író, Csehország

62. Petr Pithart, Csehország egykori miniszterelnöke

63. Adam Pomorski, a PEN Club elnöke, Lengyelország

64. Wojciech Przybylski, a Res Publica és az Eurozine főszerkesztője, Lengyelország–Ausztria

65. Ifj. Rajk László, építész, tervező és politikai aktivista, Magyarország

66. Rein Raud, író, kultúrtörténész, Észtország

67. Adam Daniel Rotfeld, volt külügyminiszter, Lengyelország

68. Martin Rozumek, a Menekülteket Segítő Szervezet elnöke, Csehország

69. Andrzej Seweryn színész és színházi rendező, Lengyelország

70. Sławomir Sierakowski, a Haladó Tudományok Intézetének igazgatója, Lengyelország

71. Martin Milan Šimečka, író, publicista, Szlovákia–Csehország

72. Marta Šimečková, újságíró, fordító, Szlovákia

73. Andrzej Stasiuk író, Lengyelország

74. Karel Schwarzenberg, volt külügyminiszter, Csehország

75. Aleksander Smolar, a Bátory Alapítvány elnöke, Lengyelország

76. Ladislav Snopko, dramaturg, volt kultuszminiszter, Szlovákia

77. Jerzy Szacki szociológiaprofesszor, Varsói Egyetem, Lengyelország

78. Małgorzata Szczęśniak forgatókönyvíró, Lengyelország

79. Monika Sznajderman könyvkiadó, Czarne kiadó, Lengyelország

80. Petruška Šustrová, volt ellenzéki, Csehország

81. Soňa Szomolányi, politológus és szociológus, Szlovákia

82. Erik Tabery, a Respekt című hetilap főszerkesztője, Csehország

83. Stefan Tafrov, diplomata, emberi jogi aktivista, Bulgária

84. Vesna Teršelič, a Documenta Központ igazgatója, Szlovénia

85. Róża von Thun und Hohenstein, az Európai Parlament tagja, Lengyelország

86. Tarr Béla filmrendező, Magyarország

87. Dubravka Ugrešić, költő, esszéista, Horvátország

88. Magdaléna Vášáryová parlamenti képviselő, Szlovákia

89. Rymvidas Valatka, újságíró, volt parlamenti képviselő, Litvánia

90. Tomas Venclova, költő, Litvánia

91. Krzysztof Warlikowski színházi rendező, Lengyelország

92. Jakub Wygnański, a Stocznia Társadalomkutató és Innovációs Műhely elnöke, Lengyelország

93. Adam Zagajewski író, esszéista, Chicagói Egyetem, Lengyelország – Egyesült Államok

94. Zilahy Péter író, Magyarország

95. Andrzej Zoll, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke, Lengyelország

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.