Az írás a Népszabadság
2015. 08. 11. számában
jelent meg.
„Ha bejön az osztályunkra, a hatvanas évekbe csöppen.
(...) Ahová a vért, vizeletet, anyatejet letesszük, ott eszünk. Jön az anyuka, eszem, mutatja a pelenkát a véres széklettel.
(...) Nem iszunk, hogy ne kelljen vécére menni. Ennél, ami ma van, nincs már lejjebb.”
Talán ezek voltak azok a mondatok, amelyek miatt Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamara elnöke úgy érezte, hogy etikai vétség gyanújával eljárást kell indítania a „fekete ruhás nővér”, Sándor Mária ellen.
Az is megeshet, hogy más mondatok késztették az elnököt arra, hogy azt állítsa: az ápolónő nyilatkozataival „többszörösen megszegte az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó etikai kódex szabályait”.
Az egészségügyi szakdolgozói kamara etikai kódexe e megállapítással kezdődik: „A legfőbb erkölcsi törvény a beteg érdeke”. Ott áll az is, hogy a dolgozó „munkáját hivatásként, önkéntes, saját belső meggyőződés alapján, felelősségtudattal” végzi. Sándor Mária többször mondta, hogy nem akar kormányt buktatni, sőt éppen ettől a kormánytól várja a megoldást az egészségügy problémáira.
De nem várhat segítséget.
Nem várhat itt senki segítséget, aki kinyitja a száját, hogy a meggyőződése szerint járjon el. Ha így tesz, üldöztetés lesz a válasz. Most olyan országban élünk, ahol az ellen indul etikai eljárás, akiben volt – van – erkölcsi tartás ahhoz, hogy a betegek érdekében kiálljon. És ennek tudatában ezerszeresen is igazat kell adnunk a fekete ruhás nővérnek: valóban, ennél, ami ma van, nincs már lejjebb.
