galéria megtekintése

Lépés a semmibe

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 29. számában
jelent meg.


Szőcs Levente
Népszabadság

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékbe vonulása egyértelmű szakítás a múlttal. Az RMDSZ először adja fel önszántából a kormányzást. Először hagyja faképnél politikai partnerét. Először lép úgy, hogy nem tudja, melyik lesz a következő lépés. Először vállalja nyíltan, hogy nem akar élni a kormányzás eszközeivel, ezzel pedig gyakorlatilag lemond a parlamenti érdekérvényesítésről, miközben a román pártoktól ajándékot hiába várna.

Amit az RMDSZ eddig elért a kisebbségi jogok terén, azt a mindenkori kormány támogatásáért cserébe érte el. Nem tudni, mikor kerül a szövetség ismét olyan pozícióba, hogy bárkivel tárgyalhatna a közösségi jogokról, hiszen az elnökválasztáson győztes Klaus Johannis pártja egyelőre túl gyenge ahhoz, hogy megdöntse a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányát.

A szövetség nyilvánvalóan elbizonytalanodott. Vezetői a választások előtt készült felmérésekből tudhatták, hogy a magyarok 80 százaléka a liberális Klaus Johannisra fog voksolni. Ennek ellenére a választók belátására bízták a döntést, hogy folytathassák a kormányzást a Szociáldemokrata Párttal. Azt a kormányzást, amelyet most otthagynak. Mindkét döntést a Szövetségi Állandó Tanács hozta meg – ugyanazok az emberek, akik a második forduló után is azt hangoztatták, hogy az elnökválasztás nem a kormányzásról szólt.

 

Mi változott meg pár nap alatt? Semmi egyéb, csak a hangulat. A második forduló előtt a szövetség egyes vezetői burkoltan Ponta, mások nyíltan Johannis mellé álltak. Ennek ellenére a második forduló után az terjedt el, hogy az RMDSZ szembement a választóival. Hogy ez így alakult, abban meghatározó szerepe volt a Fidesz–KDNP-vezetőkkel szoros kapcsolatban álló székelyföldi RMDSZ-elöljáróknak, nem utolsósorban pedig a túlnyomórészt Magyarországról finanszírozott médiumok és trollok seregének. A szövetség elnöksége, amely a kormányzás folytatását favorizálta, nem tudta kezelni a helyzetet, és elvesztette a háborút, amely nagyrészt a Facebookon zajlott és dőlt el.

Nagyobb baj, hogy az erdélyi hagyományos és közösségi médiában a jelek szerint máris megindult a közvélemény felkészítése arra az esetre, ha az RMDSZ később koalícióra akarna lépni Johannis pártjával, vagyis a mostani ellenzékkel. Létezik egy felfogás, amely szerint az RMDSZ részvétele a kormányzásban, sőt már a kabinet támogatása is – bizonyos intézkedésekért cserébe – Románia kisebbségpolitikáját legitimálja, és megakadályozza a magyarokat abban, hogy a „nemzetközi közösség” nyomásgyakorlását hívja segítségül jogai kivívásához. Korábban csupán Tőkés László és köre vallotta ezt a „filozófiát”, amely egyre több hívet szerez.

Az a tény, hogy az RMDSZ a kormányból kilépett gyakorlatilag a semmibe, azt is sejteti, hogy túlsúlyba kerülhetnek a bukaresti politizálás hatékonyságában kételkedő hangok. Ha ez bekövetkezik, az RMDSZ negyedszázad után szakíthat a parlamenti politizálás elsődlegességén alapuló érdekérvényesítéssel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.