galéria megtekintése

Lenyúlás

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 11. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Hiába akarják a szocialisták, nem lesznek megszorítások – így fogalmazott az önkormányzati választások előtt Orbán Viktor. És aki netán kételkedett a miniszterelnök szavaiban, december közepén már láthatja, hogy az ország első embere ismét igazat szólt. Mert megszorítás tényleg nem lesz, csak lenyúlás.

Most az 1990-es taxisblokád óta mindent birkaként eltűrő autósokon a sor. Tőlük még el lehet venni, az üzemanyagárak alacsonyak. Simán belefér, hogy az új esztendőt azzal kezdjék, útdíjat fizetnek az M0-s autóúton, na meg az autópályák fővárosi bevezető szakaszain.

Annyi jótétemény, rezsicsökkentés után mi az az ötezer forint, amit a rendszerváltás előtti évekből ismerősen csengő „egyenlő közteherviselés” jegyében mondjuk egy érdi autós fizet majd azért, hogy az útfelbontásokkal közlekedésre teljesen alkalmatlanná tett Budapestre bejusson? A nagypapától örökölt Rolexhez képest semmi.

 

Vigyázni legfeljebb arra kell, hogy Brüsszel ne kezdjen megint hepciáskodni. Tiszta szerencse, hogy a kormány pontosan tudja, mettől meddig tartanak azok a sztrádaszakaszok, amelyek uniós elszámolása még nem járt le, és ahol ha pénzt kérnének a közlekedőktől, Brüsszel visszavenné a támogatás egy részét.

De ez nem gond, a szakaszos díjasítás úgyis összezavarja az autóst, így a pótdíjakból is jön majd bőven. A békemenetesek meg azt is elhiszik, hogy mindez az emberekért van, akik az új matricákkal olcsóbban mehetnek a Balatonra.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.