A párbajozás, amely Pásztor Albert mondatai körül folyik, csak egy olyan országban történhet, ahol az egész társadalmi és politikai „elit” (öntudatlanul bár) érdekelt abban, hogy a cigány lakosság körüli problémák ne oldódhassanak meg. Integrációért kiáltunk, de a saját gyerekeinket jobb iskolákba járatjuk, ahol véletlenül (?) sincsenek, vagy alig vannak cigány származású gyerekek. A társadalmi integráció hívei vagyunk, de a saját lakásunkat véletlenül (?) a város jobb módú kerületei egyikében találtuk meg. Nekünk, középosztálybelieknek, netán a társadalmi elithez tartozóknak nincsenek konkrét együttélési problémáink, csak elméleti vitáink vannak.
Ha ez így megy tovább, s mint most, a rasszizmus szón lovagolunk, hosszabb távon is csak rossz jövőt jósolok a cigány származású honfitársainknak.
Nézzük meg az alapproblémát, amiért P. A. már hetek óta téma. Az úgynevezett kiskriminalitás más országokban is létezik, s a probléma általában bizonyos társadalmi csoportokhoz kötődik. A nyugat-európai országokban a 80-as évek óta a bevándorlók gyerekei és unokái részesek nagy számban ebben, kissé más, de összehasonlítható okok miatt. Hadd írjam le, hogy ez a probléma milyen társadalmi visszhangot kapott, s milyen jellegű megoldáson dolgoznak ott, ahol az előítéletesség még nem fertőzte meg egy társadalom minden rétegét.
Hollandiában szabadon jelennek meg statisztikák arról, hogy melyik fajta kriminalitás mely társadalmi csoportokhoz kötődik leginkább. A kiskriminalitást pl. 85%-ban marokkói származású fiatalok követik el, a droggal kapcsolatos bűncselekmények leginkább a régebbi közép- és dél-amerikai gyarmatokból származó fiatalok „bűne”. Az újságok hozzák az adatokat, s amilyen gyakorlatiasak a hollandok, ezek alapján lázasan keresik a megoldásokat is. Merthogy a cikkek ezért, és nem másért íródnak. Egy ilyet leírnék.
„Marokkói apák, maguknak nincsen itt dolguk?”, kérdezték az újságok a statisztikák ismertetése után az esetenként az utcákon lógó fiatalok szülei felelősségére apellálva. Közben szociális munkások járták az érintett fiatalok otthonait az apák becsületérzésének felkeltése, erősítése érdekében. Azóta a nagyvárosok jó néhány problémás kerületében maguk az érintett fiatalok szülei járják a környéket kallódó fiatalokat keresve. Beszélgetnek velük, figyelmeztetik őket, vagy csak ott vannak a közelben, ezzel a rendőrség dolgát megkönnyítve. Nincs itt idill, csak helyi eredmények vannak, végső megoldás sincsen, ehhez ez a probléma is túl összetett. Csakhogy a hollandok gondolkodásmódja legalább lehetőséget ad arra, hogy lehessen.
Létezhetne Magyarországon is ilyenfajta megközelítés? Merthogy csak akkor lehetne itt is más a politika, ha sikerülne a problémák megközelítési módján is változtatni.
* A szerző pszichológus, Hollandia.
