galéria megtekintése

Legéletszerűbben életszerű

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 13. számában
jelent meg.


Uj Péter
Népszabadság

Annyit (számtalant) röhörésztünk már ellenzéki, főleg bajnaiánus politikusok életszerűtlen szerencsétlenkedésein, papír-, labor-, elefántcsonttorony- meg mit tudom én, milyen szagú parnasszistáskodásain, ahogy asztalnál közmondásososan meghaltak, illetve eleve az asztalig sem jutottak el, hasra estek már a burleszkre hívogató forgóajtó előtt. Elég csak arra a megrázó monumentumra visszaemlékeznünk, amikor is Falus Ferenc megpróbált két lábbal a realitás magyar talajára állni.

Ebben a mérsékelten Flúgos futam-szerű mezőnyben szinte enfant terrible-i pozíciót volt képes kivívni magának Karácsony Gergely, aki a baloldal KDNP-je, az Együtt-Pesti Műsor jelöltjeként máig tisztázatlan körülmények között lett zuglói polgármester. Karácsony polgármester tehát pozíciójából adódóan, mintegy a választói akarat népszuverenitásából kifolyólag sem lehet hülye, életszerűtlen meg tán még annyira sem. Hagyományosan nem csinálunk Krisztusból bohócot.

Visszatérve a summa summárumra a nap végén: Karácsony polgármester, mint vérbeli reálpolitikus, addig életszerűsködött, hogy a legmodernebb igényeket is kielégítő, XXI. századi, megújuló, fenntartható, társadalmilag felelős populistáskodással rukkolt elő a minap: kifészbukolt egy ízig-vérig virális fényképet, ahogy a hozzá köthető, emblematikusan környezetkímélő kerékpáros biciklik parkolnak Papcsák bukott polgármester Európa-hírű luxusautó-parkolóhelyén.

 

Nagyon nagy gól.

Lehetett volna, ha a helyi Fidesz-frakció (amelyik annak idején kitermelte magából Papcsák Ferencet, tehát életszerűtlenséggel megint csak nem vádolható) nem posztol legott egy ellenfotót, amelyen a biciklik mellett számos nagy értékű személygépjármű látszik parkolódni az önkormányzati helyeken. Malíciózus megjegyzésük szerint több, mint az előző ciklus idején.

Püff neki.

A mű készen áll.

Karácsony polgmester hívei az eredeti, míg a kerületben ellenzéki kormánypártiak az ellenfotó alatt őrjöngenek.

A közvélemény és hű szolgái megragadták a leglényeget, a legéletszerűbb életszerűséget magát. Ha ezzel a legszigorúbb Habony Árpád-i mércével is hiperkreatívnak mondható politikával, problémamegoldó képességgel sem kényszerítjük térdre Európát, akkor semmivel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.