galéria megtekintése

Lecsó

2 komment

A szerk.

Nem tudjuk pontosan, mi történt, de elvileg még azt a lehetőséget sem zárnánk ki, hogy ebben a tüsszögős időben Lázár János őszinteségi rohamot kapott.

A kormány képviselői eddig szemérmesen védték a magyarországi cigányság örökös vezérét, a fideszes Farkas Flóriánt. Annak ellenére is, hogy a végeláthatatlanul halmozódó botránykupacokból szegénynek már csak a feje búbja látszik ki.

Persze az ártatlanság vélelme, ugyebár... Ami hol fontos a Fidesznek, hol nem. Esete és embere válogatja.

 

Most viszont Lázár miniszter nagy hirtelen két parlamenti bizottsági ülésen is agyagba döngölte roma párttársát. Az ATV felvétele szerint olyasmiket mondott, hogy akik a kisebbséget képviselik, és eljátsszák a társadalom bizalmát, azok óriási hibát követnek el. Nem a saját személyes karrierjük szempontjából, mert az irreleváns – az megy a lecsóba. Sokkal inkább baj ez az ügy miatt. Lázár attól tart, eljuthatunk oda, hogy senki nem akar majd pénzt adni a roma közösségnek.

A címzett megszeppenve hallgatta a miniszteri doron­golást. Szokásos heti tájékoztatóján Lázár János már visszafogottabban nyilatkozott. Talán rádöbbent, hogy Farkas Flóriántól nem is olyan könnyű megszabadulni. Elvégre nem egyszerűen csak egy fideszes országgyűlési képviselőről beszélünk, hanem miniszterelnöki biztosról, akit maga a kormányfő kért fel a cigányok istápolására.

Ha Farkas Flórián bukik, akkor Orbán Viktor is magyarázkodásra kényszerül. Nem árt tehát az óvatosság.

Különben minden tele lesz lecsóval.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.