Talán Novák Előd és néhány társa is színlelésre gondolt először, mint mostanában sokan a változások hallatán. Pedig Vona Gábor az utóbbi hónapokban sok potentátot keresett fel, és nem pénzt, támogatást, hanem megértést kért. Higgyék el – győzködte őket –, néppárttá akarja alakítani a Jobbikot, amely lehet, hogy radikálisan nyúl bizonyos témákhoz, de nem lesz félreérthető és szélsőséges. Másképp nem vállalja tovább.
Ez már nem cukiságkampány kiskutyákkal. Néhány nehézsúlyú, vérmes útitárs lecseréléséről van szó, és mindegy, hogy elfogadjuk-e alapos érvként, hogy azok jönnek helyettük, akik polgármesterekként már bizonyítottak, segítségükkel kormányzóképes erővé válhat a Jobbik. Vona szeretné jámborabb, talán kezesebb, de mindenképpen mértéktartóbb, szavakat, akciókat jobban megfontoló vezetőkkel körülvenni magát. Úgy számol, s ezt a közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy fazonigazítás nélkül pártja elérte a maximumot.
Holott a rendszerváltás vesztesei cseppet sincsenek kevesebben, a kurzus viselt dolgai gyomorforgatók, a balliberális erők nemcsak korábbi kormányzásuk terhét cipelik, hanem súlyos identitászavarral és egymással küszködnek. A társadalom torkig van az elitjével. A Jobbik profitál ebből a legtöbbet, de a nemzeti oldal józanabb, potenciális szimpatizánsait mindig elijeszti valamivel. Az elnök számára nem az a kérdés, hogy 2018-ban meg tudja-e verni a Fideszt, hanem az, hogy szusszal bírja a versenyt, esetleg adott esetben koalícióképessé váljon.
