galéria megtekintése

Lázár csődje

Az írás a Népszabadság
2014. 06. 10. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Egy év telt el a trafikrendszer bevezetése óta, itt az ideje a számvetésnek: mit adott és mit vitt a dohány államosítása? A nemzeti trafikok zöme egy év után veszteséges, tízmilliós adósságokkal terhelt. Hiába próbált a kormány árrésemeléssel, sorozatos termékkörbővítéssel, a gyártók pedig gáláns, hitelbe adott árukészlettel életet lehelni a boltokba, nyelik a pénzt.

A trafikosok három rossz közt választhatnak: tovább költenek az üzletre, vegetálnak vagy hagyják bedőlni, és akkor megtörténhet, hogy úszik az autó és a lakás is. A tavaly vállalkozóvá avatott fideszes klientúra ugyanis annyira hitt a bomba üzletben, hogy nem törődött azzal, hogy a trafikok betéti társaságok, ahol a koncessziótulajdonos beltag a magánvagyonával is felel.

Most Lázárra Jánosra várnak, hogy a Fidesz erős embere kitapossa nekik az alkoholeinstandot is. Azonban Lázár húzódozik: a tömény szesz piaca a dohányénál jóval kisebb, ám annál macerásabb lenyúlni. Ráadásul a tömények szabadárasak, azaz hamar beindul a trafikok között a verseny.

 

Pont az, ami ellen a trafikrendszer létrejött. A kormány egyik szándéka volt a trafikokkal, hogy a magyar tulajdonú Continental Zrt.-t hozza helyzetbe a dohánymultikkal szemben. Nem jött össze. A Continental pozíciója alig változott, az összeomló dohánypiacon együtt rogyott meg a multikkal. Meg lehetne még említeni a trafiktörvény ifjúságvédelmi célkitűzéseit is, ám itt már tényleg viccbe hajlik a történet, különösen, hogy a többszöri jogszabályváltozás ellenére még mindig sokszor a kisiskolák kapujára ásítoznak a trafikok.

A minden létező polgári normát felrúgó trafikpályázat után több száz dohányárus kiskereskedő veszítette el egyik napról a másikra a megélhetését. Őket követték a kisboltosok: a dohányforgalom elhappolása miatt eddig 1200 kisközért tűnt el a piacról, de borítékolni lehet, hogy a folyamat itt nem áll meg, különösen, ha a trafikok érdekében az alkoholhoz is hozzányúlnak a képviselők. Az államosítás nyomán összeroppant a legális cigarettapiac, 20-30 százalékkal csökkent az eladott dohányáru mennyisége, az állam emiatt eddig mintegy 60 milliárd forintnyi áfa- és jövedékiadó-bevételtől esett el.

Arra egyelőre semmi sem utal, hogy a magyarok egy fikarcnyival is kevesebbet szívnának, mint korábban. Arra viszont annál több, hogy az addig legális piac 60 milliárdos része átcsatornázódott a feketézőkhöz. Mármint az ukránokhoz és a fehéroroszokhoz, mivel most onnan terítik a magyar zugpiacot. A trafikrablás eredménye eddig: romok. Minden térfélen.

Mivel a trafikrendszer megreformálhatatlan, így egy dolog van hátra: a csőd. És annak letagadása. Az legalább menni fog: Jánosunk belenéz a kamerába, és szokásos széles mosolyával bagatellizálja az egészet. És joggal. Új területeihez képest – időközben az ő kezébe kerül a magyar gazdasági élet minden fontos része – a dohánypiac csődtömeggé változtatása tényleg csak piszlicsáré történet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.