A politika az a játék, amelyet az elit játszik, és a végén sohasem ő veszít. Gary Lineker angol futballikon német futballsikerekről szóló mondásának parafrázisával jelentkezni azért időszerű, mert a Brexit lassan zsörtölődő vidéki nyugdíjasok gerillaakciójaként vonul be a történelembe. Esetleg populisták angolrulett-játszmájaként. Most, ugye, Nigel Farage, a kilépés győztes kampányának egyik arca mondott le pártja, a UKIP vezetéséről. Előtte Boris Johnson, a távozók arca, a toryk fenegyereke jelentette be, nem akar miniszterelnök lenni. Hogy produkcióját tetőzze, cikket írt a Daily Telegraphban, tervet reklamált a Brexit utánra. Nem évtizedekig bányászként dolgozó, kisvárosi fehér férfi csodálkozott rá a holnapra, hanem London korábbi polgármestere, az idehaza csodált angolszász konzervativizmus egyik emblematikus alakja. A népszavazást pedig David Cameron tory vezér kezdeményezte.
És akkor gyorsan rögzíthetnénk, hogy a politikai gyávaság Paganinijeinek találkozása vezetett a Brexithez, azaz lényegében csak tévedés történt. Fájdalom, ez nem így van. Mert nem úgy volt, hogy magas részvétel mellett 16 millió ember szavazott arra: Boris Johnson legyen Nagy-Britannia kormányfője. A távozás mellett ikszelők a kilépésre voksoltak.
Ezért is képtelen a megfogalmazás, amely szerint a referendumon nem a jó válasz született. A népszavazás intézménye azért kap ütéseket, mert tömegekre bízzák a bonyolult ügyeket. Ám akkor most nézzünk együtt például a Paks-ügyben döntő Fidesz-frakció csoportképére! Az a fotó épp annyira használható érvként a képviseleti demokrácia ellen, amennyire a Brexittel lehet harcolni a közvetlen demokrácia ellen. Ráadásul a megvezethető nép koncepciója igyekszik elfedni, az elitből érkezők vezetik és finanszírozzák e nagy politikai projektet. Mert vannak, akik a hatalmi viszonyokat át akarják rendezni, ezért olyan eszközöket keresnek, amelyek ebben segíthetik őket. A politikai marketinget nem most találták ki, kőegyszerű, hazug üzeneteket sem most ismételgettek először. És nem a kilépésre szavazók kezdték növelni az egyenlőtlenségeket London és a vidék között, és sehol a világon nem a szegények döntenek például a szabad iskolaválasztásról, vagyis az ész szegregációjának megteremtéséről.
