Élet vagy halál
A Mit eszünk a kórházakban? címmel (január 29.) megjelent írásban olvastam, hogy a rendkívül súlyos betegek gyomron át történő táplálása teljességgel megoldatlan.
A mi kálváriánk évekkel ezelőtt egy egyszerű nőgyógyászati műtéttel kezdődött, melynek következményeként édesanyám vékonybele több helyen összenőtt, elzáródott - rövidbél-szindrómás (RBS-es) beteg lett. Öt év alatt három hasi műtéte volt, többször járt gasztroenterológián, de alapbetegségét nem írták le. A műtéteket mindig sürgősen kellett végrehajtani, és a felépülés egyre hosszabb időt vett igénybe. A vékonybél drasztikus lerövidülésével a tápanyag-felszívódás elégtelen lett. Fogyás, hiánybetegségek, hasi fájdalmak jelentkeztek. Tavaly november-decemberben négyszer nyitották fel a hasát, hogy a bélösszenövés, a bélcsavarodás és a varratelégtelenség miatt kialakult életveszélyt elhárítsák. Sajnos a mellhártya- és a hashártyagyulladás, valamint a vérmérgezés tovább rontották legyengült szervezetének állapotát. Nagy gondot jelentett, hogy nem egy orvoscsoport végezte a műtéteket, ezért nem voltak tájékozottak az előzményekről és a várható komplikációkról. Fokozta a nehézségeket, hogy a rövidbél-szindrómára jellemző fogyást, rossz tápanyag-felszívódást, rossz sebgyógyulási hajlamot nem vették mindig figyelembe, és nem kapta meg mindig a speciális, egyénre szabott táplálást. Így vált egyre súlyosabbá az állapota. Nem volt, aki öszszefogja az eseményeket, mindenki az adott szituációban próbálta megtenni a tőle telhető legjobbat. Rengeteg időt és energiát fektettünk abba, hogy megtaláljuk a megfelelő szakembereket, specialistákat. Ez ekkor már élet-halál kérdése volt.
Az interneten keresztül jutottunk el a Magyar Mesterséges Táplálás Társasághoz (MMTT), Sahin Péter és Harsányi László orvosokhoz, akiknek céljuk a betegek megmentésén túl a költségkímélő és humánus otthoni táplálás elérése. Mivel az RBS-es betegek nagy része élete végéig mesterséges táplálásra szorul, hetente 2-3 alkalommal be kell menniük feltöltésre a kórházba (hasonlóan a vesebetegekhez). A külföldön már bevett otthoni, éjszakai táplálás biztonságos, javítja az életminőséget, és nem ró nagy költséget a kórházakra (a megtakarítás kb. 30 százalék). Felismertük, hogy édesanyánknak ez az egyetlen esélye az életben maradáshoz. Szerencsére egyre több tájékozott és tenni akaró, elkötelezett hazai szakemberrel találkozunk. Ők adják nekünk a reményt, hogy van esély, és hogy végre annyi szenvedés, és folyamatos kórházi tartózkodás után édesanyánk felépülhet, újra otthon láthatja unokáit, családját.
Hevesi Szabolcs
Vác