Szeretjük mi Szlovákiát

Duna és az Ipoly két partján két dühös sereg néz farkasszemet egymással, véres jatagánnal a szájakban. A napi híreket olvasó ember előbb-utóbb eljut eddig a képi fantazmagóriáig. A magyarverő szlovák és a zászlóégető magyar rémképe lassan beleég a köztudatba; "a magyar" amott azonosul az Őrsereg operett nácijaival (copyright, más összefüggésben, Csurka István), "a szlovák" meg emitt a magyar nemzeti érzékenységet sértő slotaiádákkal. Veszedelmes úton haladnak a két ország politikusai, de legalábbis a legjobb úton afelé, hogy "jó magyarnak" illetve "jó szlováknak" akarván látszani minden verbális tűzerejüket az őket szinte túszként tartó "nemzeti radikálisok" védelmére pazarolják.

A szlovák-magyar kapcsolatok tényleges állapota eközben a feledés vagy a feledni akarás palástjába burkolózik. Ha tudniillik abból indulunk ki, hogy (tényleg) nem csak kenyéren él az ember, de legfőképpen azon, akkor tartozunk nyugtázni, hogy ezek a kapcsolatok a gazdaságban, ott tehát, ahol minden eldől, messze nincsenek mélyponton, sőt! Magyar szempontból mindenképp.

Amióta a két országot felvették az Európai Unióba, Szlovákia szerepe a magyar külgazdaságban nagyságrendekkel megnőtt. 2oo7-ben a két ország kereskedelmi forgalma jelentősen meghaladta az ötmilliárd eurót, a magyar kivitelben a kis északi szomszéd az európai óriások (Németország, Franciaország, Olaszország) után a negyedik helyre ugrott. De importunkban is csak kilenc, nagyon nagy gazdasági hatalom előzi meg Szlovákiát. Nem lényegtelen, hogy a kétoldalú kereskedelemben jelentős többletet halmoztunk és halmozunk fel, ami a mai recessziós világban egyáltalán nem közömbös. Pláne, hogy Szlovákiára, amely az idén még mindig hét, jövőre valószínűleg még mindig négy százalék körül gyarapodik, folyamatosan számítani lehet, egyéb exportpiacainkkal ellentétben.

Tudni kell továbbá, hogy Szlovákia a magyar tőkekivitel egyik ugyancsak lényeges terepe; ebben éppúgy érdekeltek a magyar multik, mint a tisztán magyar kézben levő vállalatok. A tétel - euróban - itt is milliárdos. S ha mindehhez hozzávesszük a Szlovákiából jövő munkaerőimportot, amely messze nem csak magyar anyanyelvűekre támaszkodik, vagy a szlovákiai magyar cégalapításokat, melyek tízezres nagyságrendűek, akkor nemcsak az látszik, hogy Szlovákia a (szinte egyoldalú) magyar expanzió egyik, ha nem a legfontosabb célpontja, hanem az is, hogy ebből a konjunktúrából a "köznép" jócskán részesedik.

Jórészt adóelkerüléssel is. A minap lett közbeszéd tárgya egy ismert, jobboldali-nacionalista újságíró szlovákiai vállalata és gépkocsijának szlovák rendszáma. A cinikus magyarázat: inkább adózok keveset Ficónak, mint sokat Gyurcsánynak. Ezt sok ezer magyar választja (a "hazafias" gazdaságpolitikát követelő Fidesz-hívők is vélhetően nagy számban). Az unión belül legális, tehetik. Nem ez számít. Hanem az, hogy a szlovákok sikeresen találták ki a tőke- és adóvonzásnak azokat a formáit, amelyek Magyarországon (még) nem léteznek. Innen nézve "a magyar", ha elhazudja is, irigységgel néz feléjük, de nem késlekedik betakarítani a vetésüket. Ráadásul egyetlen olyan esetről sem hallani, amikor a mi derék szlovák szomszédaink egy magyar üzletembertől nemzetiségi alapon megtagadták volna a vállalatalapítás, az ottani adózás, kocsi, vagy jacht(!)-bejegyzés, -biztosítás jogát. Na nem. Ezen a területen nem lelhető föl sem szlovák, sem magyar nacionalizmus. Lehet, hogy egymás nemzeti jelképeit nem túlzottan szeretjük, de egymás pénzét, úgy látszik, jóval inkább.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.