Egyenes beszédet!

Az ország kormányzása válságba került. A kormányzó pártnak a parlamentben nincs többsége, nem tud érdemi döntéseket hozni. A volt koalíciós partner az érvek sokaságát hozza fel, hogy miért nem tudja támogatni a kormányt, annak programját: a program és annak előterjesztője, a miniszterelnök nem hiteles, az adócsökkentésre szánt 300 milliárd kevés, annál jóval több kell, és annak forrását a kiadások lényeges csökkentésével kell biztosítani, az MSZP kihátrált a közös program mellől. A sort lehetne folytatni, egy fontos tényezőt azért kiemelek.

Az országban kialakult és mesterségesen is szított kormányellenes hangulat - amihez a megszorítások mellett a szabad demokraták által irányított egészségügy erőltetett átszervezésére való törekvés is nagyban hozzájárult - lépésváltást tett szükségessé. Lehet bátorságról beszélni, de egy felelős politikusnak reálisan kell értékelnie a kialakult helyzetet, nem mehet fejjel a falnak. Jól példázza ezt az egészségügyi törvény visszavonása. Ha a kormány vakmerő - mint a cigány vak lova - és erőlteti a törvényt, akkor azt egy újabb ötmilliárd forintot felemésztő népszavazás biztosan elsöpri.

Az ellenzéki politikusok - most ide sorolom az SZDSZ-t is - mondják: a jelenleginél több erőforrást kell biztosítani az adóterhek csökkentésére, és azt kiadások lefaragásával kell előteremteni. Igen. Valóban több kellene, de végre azt is meg kellene mondani, hogy honnan többet. Bátran ki kellene mondani: nincs 13. havi nyugdíj, csökkenteni kell a családi pótlékot és az egyéb szociális juttatásokat. Ez volna az egyenes beszéd, ebből ért a magyar ember. Az biztos, hogy a fentiek kimondásához, hirdetéséhez a jelenlegi helyzetben, a ciklus második felében senkinek sincs kedve, bátorsága, ez politikai öngyilkosság lenne. De az nem korrekt gondolkodás, hogy benyújtom az igényt, és utánam a vízözön.

Mire lenne szüksége ma az országnak? Nem előre hozott választásokra, nem szakértői kormányra és ebből eredő káoszra, hanem békére, nyugalomra. A jelenlegi kormány töltse ki a négy évét, számoljon el a teljesítményével, és ennek ismerétében a választópolgár majd dönt a hogyan továbbról. Egy felelős politikai erőnek - az MSZP-t ennek tartom - a fentiek érdekében tárgyalnia kell, el kell menni a falig, addig, amíg egy baloldali párt elveinek feladása nélkül elmehet. Az MSZP senkinek a kedvéért, még a hatalom megtartása érdekében sem lépheti át a Rubicont. Ha nincs költségvetés - ez is benne van a pakliban -, akkor a mindenáron való túlélésre még gondolni sem szabad. Akkor másnap reggel a miniszterelnök úr jelentse be a kormány lemondását. Ezt tudnia kell az SZDSZ vezetésének is.

Maller Béla

Szekszárd

Keserű ébredés

1964-et írtunk. Bár csak 5 éves voltam, mindenre pontosan emlékszem. Nagy tömeg gyűlt össze a Népszínház utca torkolatánál. Hatalmas robbanás... A Nemzeti Színházat - a hajdani Népszínházat - lerombolták. Feleslegesen, ostobán és meggondolatlanul. Útjában állt a metrónak. Természetesen újat akartak helyette, szebbet, nagyobbat, korszerűbbet - másutt. Aztán harmincnyolc évet kellett várni, mire tragikomikus közjátékokkal színezett többszöri nekifutás után felhúztak egy épületet, amit - maradjunk annyiban - ma Nemzeti Színháznak neveznek. A Blaha Lujza tér pedig máig Budapest legrondább tere.

Ezek az emlékek jöttek elő augusztus 25-i számuk Lebontják? Átépítik? című, a hányatott sorsú dalszínházról szóló cikküket olvasva. Most nincs a metró útjában. Életveszélyessé vált, ezért Új Erkel épül a régi helyén (szeptember 25.). A lebontásra ítélt fiókoperaház az ország legnagyobb színháza. Befogadóképessége 2198 fő, ez több mint háromszorosa a Duna-parti épületnek. És közel duplája a ma működő egyetlen dalszínháznak. Bezárása szimbolikus tartalommal is bír: kultúrpolitikánk legnagyobb dicsőségére a "kispénzű" zenekedvelők előtt mindörökre bezárulnak a kapuk. Az épület korszerűtlen, mondják illetékesék. Nosza, romboljuk le. Hagymázas tervekben, elképzelésekben, a legkülönbözőbb módon kiagyalt "finanszírozási konstrukciókban" most sincs hiány. Röpködnek a tízmilliárdok. Magyar betegség ez: lyukas a zseb, de mi merünk nagyot álmodni. Aztán csak az ébredés a keserű. Készülnek a tervek Dávid Károly mára ocsmánnyá "korszerűsített", átkeresztelt Népstadionjának elpusztítására is. A "védett" szoborpark megcsonkított területén buszok parkolnak.

Az elmúlt 19 év szinte semmi újat és semmi értéket nem adott ennek a városnak. Közben emblematikus épületek, védett házak, parkok, sportpályák, uszodák tucatjait, múltunk értékeit söpörték el a föld színéről csak azért, hogy helyükön lakóparkok, irodaházak, szállodák vagy éppen igénytelen kivitelű plázák létesüljenek. Ami pedig - egyelőre - túlélte az esztelen pusztítást, az ezernyi sebből vérzik, mert állagmegóvással, karbantartással nem foglalkozik senki. Járjuk csak körül a gazzal benőtt - amúgy védett - Keleti pályaudvart, hazánk egyik kapuját! Már csak a felirat hiányzik: "Ki itt kilépsz..."

Budapest történetében arany betűkkel szerepel a XIX. század vége és a századforduló. Az ezredforduló és az azt követő időszak krónikájához viszont - alcím: az élhetetlen város - sajnos egy ócska fekete filctoll is elég lesz.

Sebes Andor

Budapest

Égés

"Ma veszekedtem Hegyi Gyulával" - írja blogjában Nagylevin, alias Vári György, utalva a Népszabadság augusztus 21-i számában megjelent Hegyi-beszéd című cikkére. Meglehetősen szerényen fogalmaz, hiszen durván sértő módon támadja a szocialista politikust, és cinikusan a hegyi beszéd egyik intelmét címzi neki: "Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet." Erről a hegyi beszédnek egy másik gondolata jut eszembe: "Miért nézed a szálkát atyádfia szemében és nem látod a gerendát a magadéban." Talán igazolni akarta a blogjában olvasható önkritikus bemutatkozást: "Kellemetlen krakéler vagyok"?

Hegyi augusztus 4-i cikkéből jómagam elsősorban - a baloldal pozitív hagyományainak tisztelete mellett - a demokratikus szocializmus eszméjének felvállalását és a rendszerkritika szükségességét olvastam ki. Ez utóbbiakkal Vári egyetlen szóval sem foglalkozik. A jól ismert - nem túl tisztességes - technikát alkalmazza: olyan gondolatokkal vitatkozik, melyekről Hegyi cikkében nincsen szó. Az EP-képviselő védelmébe veszi ugyan a Che Guevera-kultuszt és üdvözli a strasbourgi bíróságnak a vörös csillag kapcsán hozott ítéletét, nem nevezi azonban ezeket "a baloldaliság nélkülözhetetlen rekvizitumainak" - miként Vári állítja. Minden konkrét bizonyítás nélkül azzal vádolja Hegyit, hogy "a jobboldal politikáját tartja követendőnek", hogy nem szelektál a baloldal múltjában stb.

Kissé nagyképű Vári cikkének végső mondata: "Legyen ez az utolsó szó Che Guevera ügyében." Oszt jó napot - tehetnénk még hozzá, de inkább abban lehetünk biztosak, hogy sokat fognak még vitatkozni erről az ellentmondásos, a latin-amerikai történelemben meghatározó szerepet játszó személyiségről. Vári feltehetően leragadt Seres László írásainál ("mi, volt anarchisták tartsunk össze"), és nem veszi figyelembe pl. Brendel Mátyás vagy Artner Annamária véleményét, melyek szintén a lapban, illetve a NOL-on voltak olvashatók. Vári György kategorikus minősítése kapcsán kíváncsi lennék, hogyan vélekedik pl. Spartacusról, Dózsa Györgyről, a francia forradalom vezéralakjairól, vagy más forradalmárokról, partizánokról, ellenállókról.

Nagylevin főztje szerintem ezúttal odakozmált.

Kerekes Ottó

Budapest