galéria megtekintése

Laci óriás lesz

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 19. számában
jelent meg.


Csider István Zoltán
Népszabadság

„Kedves, csupa kedves, csupa kedves arcot látok, / de azért jobb, ha tudjátok, / hogy a magunk módján mi is figyeltetünk, / aki előttetek áll, az a mi emberünk.” Kontroll Csoport: Besúgók és provokátorok

„Mindenkinek joga van tudni, kik azok a baloldali provokátorok, akik szét akarják verni” mások rendezvényét – idézi Böröcz Lászlót a nemzeti hírügynökség. A Fidelitas új elnöke a Provokátorfigyelő felállításáról beszél, mely „tudásbővítő, ismeretterjesztő” szolgáltatás életre hívását a hétvégi ünnepségeket mérgező sajnálatos események tették fájdalmasan szükségessé.

Ha ez az egész, amiben élünk, mondjuk egy a megkötéskor kicsit elcseszett tévé-előfizetés lenne, akkor Böröcz László sajtótájékoztatója még vastagon a kit érdekel kategóriába tartozna, nyúlnánk a távirányító után, szidnánk a csatornakiosztást, gyorsan szerződést módosítanánk, és kész. De történelmileg úgy alakult, hogy ebben az országban Böröcz Lászlóból nemrég valaki lett (már azon túl, hogy a nemrég előtt nem sokkal meg ötszörös trafikos), a képernyőről való eltüntetése pedig, fájdalom, nem a mi vonzalmainkon múlik. Különben meg gondolják csak végig, jól van ez így: a perzsa közepére ürítő kutyára állítólag pozitív hatással van, ha a bűntett után az orrát a szarba nyomja a gazdi. Nem tudjuk, hogy így van-e tényleg, nincsen perzsánk, se kutyánk, csak egy nyulunk, de arra meg semmi se hat. Mindenesetre abból, hogy Böröcz Lászlóból így lesz óriás, akár arra is következtethetünk, hogy kár minden illúzióért.

 

Hogy miért? Azért, mert Böröcz László, a Fidelitas nemrég megválasztott elnöke 1983-as születésű, vagyis 32 éves mindössze. Vagyis: kiáll egy az első szabad választások idején még csak hétéves csávó a mikrofon mögé, és szemrebbenés nélkül (vagy igencsak jól palástolt szemrebbenések közepette) propagálja a legaljasabb házmestertempót: jelentsd, ha baloldali provokátort észlelsz, küldd el nevét, ha tudod, a címét is. Lacikám, drága életem, hát tényleg nem tűnik föl, hogy amit az elnevezésében és átlagéletkorában a fiatalsággal még talán némi rokonságot is mutató szervezeted most képviselni látszik, az ebben a pillanatban kádáristábbnak tűnik, mint a Thürmer & Moldova kombó együttvéve? Nem érzed, hogy ez nem szint, Lacikám? Senki nem mesélt még neked besúgóországról?

És arról se mesélt neked senki, hogy még ez a napról napra diszkomfortosabb, a jó szívvel élhetőnek nevezhetőtől egyre távolabb eső világ sem fekete-fehér, Lacikám? Vagy hogy jobban értsed: nem narancs-vörös? Lacikám, az nem lehet, hogy aki beszól a szemlátomást egyre nagyobb hülyeségeket deliráló főnidnek, vagy aki odamegy a világnagy kamu rendezvényetekre úgy, hogy esetleg nem takkra ugyanazt gondolja a világról, mint a haverjaid meg a beléjük még mindig irracionálisan szerelmes kisnyugdíjasok, az nem okvetlenül baloldali, nem okvetlenül provokátor? Hogy köztetek is vannak hülyék? Hogy előbb-utóbb baj lehet még a négy láb jó, két láb rossz típusú leegyszerűsítésekből meg a stigmatizálásból? Ha az előbbiekre nem nagyon tudsz is, az utolsóra azért válaszolhatsz: mit csináltok azokkal, akiket besúgattok mostan?

Épülnek már a táborok, Lacikám?

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.