galéria megtekintése

Kvótanépszavazás? Bojkott!

8 komment

Hajdu Nóra

Orbán Viktor számára megszégyenítő vereséggel végződött a vasárnapi boltbezárás ügye. A Fidesz, eddigi gyakorlatának megfelelően, a kudarc emlékét kiszorítandó valamilyen új kezdeményezéssel kell előálljon. Be kell tölteniük a kommunikációs teret, semlegesíteniük kell az ellenzék sikerének hatását.

Kézenfekvő, hogy a kommunikációs teret a betelepítési kvótáról szóló népszavazás mozgósító kampányával fogják kitölteni. Ez az ügy szorosan kapcsolható a Fidesznek, és személyesen a miniszterelnöknek az utóbbi egy évben folytatott hadjáratához „Brüsszel”, illetve vezető európai politikusok ellen. Ez volt az elmúlt évben is a fő témájuk.

A kvótanépszavazás, melynek időpontját egyelőre lebegtetik, a Fidesz számára felkészülést jelent a ­2018-as választásokra, és kapcsolódik Orbánnak ahhoz a várakozásához, hogy az EU döntő jelentőségű átalakulás előtt áll, mert a mai formájában nem életképes. Az átalakuló unióban pedig Magyarország helyét semmiképp nem a mag-Európában, hanem valamiféle periferikus tagsági viszonyban látja.

 

Ezt az is indokolja, hogy 2020 után megnehezül a ma Magyarország számára létfontosságú uniós forrásokhoz való hozzáférés. Ezenkívül számos európai politikus tette világossá, hogy Orbán és V4-beli társai a forrásokhoz való hozzáférés új rendjében a menekültügyben tanúsított antiszolidáris magatartásuk ­miatt semmi jóra nem számíthatnak. Az Orbán-rezsim szabadulni akar a számára mind terhesebb európai jogállami eljárásoktól, a korrupcióellenes és versenybarát szabályoktól is.

Orbán tehát Magyarországot az unió perifériájára akarja vezetni, vagy azon is túl. A kvótanépszavazás általa feltételezett támogató eredményére építve megkezdi a 2018-as választások kampányát, egyik valószínű témájával, az Európa-ellenességgel.

Az európai népszavazások a tapasztalatok szerint nagyon sokszor nem a szavazásra feltett kérdésről, hanem a kormánnyal való elégedetlenségről szólnak. Az ellenzéknek ezért a kvótanépszavazási kampány során fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy a választópolgárok nemcsak vagy nem is elsősorban a kormány által megjelölt témáról, hanem a kormány hatéves teljesítményéről mondhatnak véleményt.

Orbán a boltbezárás ügyében vereséget szenvedett, nyilvánvalóan rosszul mérte fel a közhangulatot. A Fidesz helyzetét egyébként is csak az stabilizálja, hogy az ellenzék jelenleg még nem nyújt kormányképes alternatívát. A népszavazás azonban Magyarországon is könnyedén átalakulhat a kormánnyal való elégedetlenség kifejezésévé, és ebben az értelemben kockázatot jelenthet a kormány és személyesen Orbán számára. Ezért minden eszközt be fognak vetni a siker érdekében. A kopaszok akciója után láthattuk, hogy mit jelent a minden eszköz.

Orbán Európa-ellenessége feltehetően a kormány mögött álló politikai erők egy jó részének sem tetszik. Ezek a jobboldali választók nyilván nem szívesen támogatnák Orbán unióellenes céljait, és keresik a módját, hogy kifejezzék az elutasításukat. Ezzel országon belül és kívül világossá tehetik, hogy Magyarországon a politikai választóvonalak – Európa mind több országához hasonlóan – nem a jobb- és a baloldal, hanem az integráció hívei és ellenfelei között húzódnak. A kvótanépszavazási kampány során tehát a választópolgároknak be kell mutatni, hogy mi Orbán valódi célja: az ország Európától való eltávolításának legitimálása, ennek továbbvitele a 2018-as választásokig, és ott annak megerősítése. A tudatos választópolgárok részéről ezért ilyen körülmények között az egyetlen helyes magatartás csak az álságos kvóta-népszavazás bojkottja lehet.

Orbán a kvótanépszavazás erőltetésével az általa kialakított menekültellenes hangulatra épít. Nem veszi azonban figyelembe, hogy kormánya működését mára milyen ellenszenv és indulatok kísérik, s azt sem, hogy a magyar választók nagy többsége nem kíván kiiratkozni az unióból. Egy sikeres népszavazási bojkott ezért súlyos csapást mérhet Orbánra, és jó kiindulást jelenthet az ellenzék számára a 2018-as választásokra.

És végül a legfontosabb: nem engedhető meg, hogy Orbán egyértelmű felhatalmazás nélkül egy Magyarország sorsát évtizedekre meghatározó döntést, az Európához való viszonyt, szokásos hazug módszerével, alattomosan megszerzett „legitimációval” kényszerítsen rá az országra.

A szerző az Együtt elnökségi tagja

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.