galéria megtekintése

Kvótájuk

14 komment

A szerk.

Akarja-e ön, hogy az Európai Unió az Országgyűlés előzetes hozzájárulása nélkül is előírhassa tagországainak a Németh Szilárd-i értelemben vett rezsibiztosok kötelező kinevezését?

Az e kérdéssel rendezett népszavazásnak épp annyi értelme lenne, mint a kormány kötelező betelepítési kvóta ellen rendezendő politikai utcabáljának. Csakhogy az egyikről lesz referendum Magyarországon, a másikról nem.

Ez biztossá vált kedden, miután a Kúria szabad utat adott Orbán Viktorék kezdeményezésének. Így az urnákhoz járulhatnak majd a választópolgárok, hogy kifejezzék véleményüket egy nem létező ügyben. Merthogy az EU nem ír elő kötelező betelepítési kvótát. Ha megtenné is azt, amit nem szándékozik megtenni, akkora kontingens jutna Magyarországnak, amely elveszne a debreceni futballstadion lelátóin. Nem úgy, mint az a csapat, amelyik azokból a külföldi állampolgárokból állna össze, akik a kormány teremtette letelepedésikötvény-biznisz keretein belül vásárolnak offshore-hátterű cégeknek profitot termelve hozzáférést Magyarországhoz.

 

Amit viszont a Fidesz igyekszik megtagadni saját állampolgáraitól: közérdekű adatokat titkol el, rendszerében lehetetlen népszavazást kiírni atomerőmű-bővítésről vagy az olimpia ügyé­ben, ami egy nemzedék jövőjét határozza meg. Valóban. Olykor kopaszokkal állják útját azoknak, akik élni akarnak jogaikkal.

Ám lehet szavazni ügyekről, amik nincsenek, mint a kötelező betelepítési kvóta. Azért van így, mert Orbánéknak minden fontos, ami Magyarországnak nem, de semmi nem fontos, ami Magyarországnak igen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.