Orbántól tudjuk, hogy a magyar emberek a posztkommunistákra mondtak nemet, csak azt nem árulta el nekünk a bölcs vezető, hogy mire mondtak igent. Arra a vadkapitalizmusra ugyanis valószínűleg kevesen szavaztak tudatosan (legfeljebb csak hitből), amely ebből a mostani, leginkább a létező szocializmusra hajazó rendszerből következik. Pedig már látszik, hova jutunk, ha így megyünk szépen tovább előre: a minimumszintet jelentő állami szolgáltatások mellett csak akkor kap valaki rendes ellátást, ha meg tudja fizetni.
Mindegy, miről beszélünk – az ingyenes oktatásról, az állami egészségügyről vagy az állami nyugdíjról. Hosszabb, sőt néhány esetben már rövidebb távon egyértelmű lesz a helyzet: ha valaki színvonalat akar, perkálnia kell. És színvonalban ne a luxusra tessék itt gondolni, csak arra, ami már most (sem) működik. Például az Uzsokiban: ha nem akar valaki napokat várni a vizsgálatra, fizet. Ha nem akar éhen halni öregebb korában, gondoskodik önmagáról. Ha azt akarja, hogy valamit tanuljon is a gyerek, beíratja különórákra.
A magyar ember már csak olyan ugyanis, hogy járulékot és adót nem szeret fizetni, de megveti és gyűlöli a szomszédját, aki hasonlóképpen cselekszik. Úgy gondolja, minden jár neki, amit az állam adni képes, és ennél biztosan kevesebb a másiknak. És annak érdekében, hogy ezt érvényre juttassa, vagyis saját magának biztosítani tudja, amit normálisan az államtól szeretne kapni, a többszörösét hajlandó kifizetni annak az összegnek, amelyet az adóból elcsalt.
