Csábít az egyik is, meg a másik is. Az egyik, az Európai Unió nagyon távoli és szinte megfoghatatlan vágyálom, amit leginkább a jóléttel, a fogyasztással és a biztonsággal kötnek össze. A másik, Oroszország ennél jóval bonyolultabb, van benne politikai és gazdasági reálpolitika. Meg közel hetven év szovjet múlt, aminek nyomai – a kulturális kötelékek, az orosz nyelv kiterjedt használata –nem tűntek el. A „csábítási verseny” célpontja hat szovjet utódállam, Belarusz, Ukrajna, Moldova, Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán. Korántsem homogén társaság, eltérő érdekek mozgatják a csoportot. A korrupció, a szegénység, az oligarchák uralma viszont közös jellemzőjük, meg az is, hogy a „köztes zónában” vannak. Nyugatról az Európai Unió és a NATO a szomszéd, „Keletről” pedig Oroszország öleli át őket. S ez bizony nem mindig kellemes. A Grúzia elleni 2008-as háború, a Krím bekebelezése és a kelet-ukrajnai hadi események pőrén megmutatják, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök mit ért érdekérvényesítésen és befolyási zónán az egykori birodalmon belül.
Amikor 2009-ben az Európai Unió elindította a Keleti Partnerséget, a cél az volt, hogy a hat országot társulási és szabad kereskedelmi megállapodásokkal közelebb hozzák. Kicsit kimozdítsák őket a köztes zónából, reformokra, változásra, piacnyitásra ösztönözzenek. A Keleti Partnerséget azonban az unióban soha senki sem tekintette az EU-tagság előszobájának. Bővítésről amúgy is kevés szó esik. A hatokban uralkodó elitek döntő része – a térképre nézve – úgy gondolkodik, hogy akkor inkább marad ott, ahol van. Kelet-Európában. A nyugati és a keleti szomszédságból megpróbálja a lehető legtöbb előnyt kipréselni.
Az ukrán válság sok mindent megváltoztatott, felszínre hozta az elitek és a társadalom közti szembenállást. Moldovában és Grúziában nagyon sok helyen lobog az EU-s zászló, azonban mindkét ország befagyott katonai konfliktusban áll Moszkvával. Ukrajna nyugati része menne Európa felé, Örményországot lényegében az oroszok tartják fent, Azerbajdzsán egy erősen autoriter családi vállalkozás. A legérdekesebb Belarusz, Alekszandr Lukasenko tekintélyelvű rezsimje – amely Ukrajnához képest ma a stabilitás paradicsoma és megkerülhetetlen szereplő lett a válságrendezésben.
