galéria megtekintése

Közpénz

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 22. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Azt mondta Miskolcon a miniszterelnök – akinek minden szava igazság –, hogy Habony Árpád nevű embert a kormány nem foglalkoztat, nincs rajta semmilyen kormányzati kifizetési listán.

Lázár János, az Orbán-kabinet cinizmusbajnokságának favoritja most valószínűleg ugyanúgy pislog, mint a béka a miskolci kocsonyában, mert egy ilyen kijelentéshez még talán az ő arca is szűk lett volna. Mi viszont emlékeztetnénk a miniszterelnök urat egy apróságra. Tavaly október közepén adta hírül a sajtó, hogy „kevesebb mint tíz magyar kormányzati tisztviselőt” érint az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt bevezetett vízumtilalom.

Néhány napra rá egy bizonyos Habony úr szükségét érezte, hogy Washington közepén tegye közszemlére magát egy aznapi washingtoni újsággal, azt igazolandó: nincs rajta a kitiltott kormányemberek listáján. Habony Árpád tehát vagy előrelátóan meghazudtolta Orbán Viktort – ami a kormányzati kommunikáció jelen állapotában csupán a kisebb bakik közé tartozna –, vagy a kormányfő nem tudja, kiket fizet, ami kevésbé valószínű, de szintén nem kizárható, tekintettel a lista öles hosszára.

 

Azon persze, hogy milyen címen érkezik közpénz Habonyhoz, lehet vitatkozni. Sokat segítene a tisztázásban egy habonyosodási vizsgálat – már csak azért is, hogy mielőbb kiderüljön, miből futja az igazolt jövedelem nélküli embernek arra, hogy (nyilván minden kormánymegbízástól függetlenül, magánszorgalomból) újrateremtse kenyéradójának mára kissé hézagossá vált médiahátországát.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.