Ennek ellenére, de nagyon is érthető módon, a kóser boltban történt túszejtés még jobban felerősítette a francia zsidó közösségben azt az elkeseredést, amit az elmúlt évek ellenük irányuló, sorozatos atrocitásai váltottak ki. Közülük egyre többen érzik úgy: nincsenek biztonságban a saját hazájukban. A francia miniszterelnök ennek kapcsán nagyon markáns kijelentést tett. Azt mondta: ha a francia zsidók elhagyják hazájukat, akkor Franciaország nem lesz többé Franciaország.
Ezek a szavak jártak a fejemben, amikor a napokban megnyitottam a magyarországi zsidóság szerepét bemutató egyetemi kiállítást. A francia miniszterelnök szép gondolatát kölcsönvéve talán mi is elmondhatjuk: Magyarország nem lenne Magyarország a magyar zsidók nélkül. Mint zsidó közösségi vezető, mint rabbi ugyanakkor meg is fordítom ezt a megállapítást: a magyar zsidóság és általában a zsidóság sem lenne az, ami, Magyarország nélkül. Az általunk szervezett kiállítás a kölcsönhatásnak ezt az irányát is bemutatja. Nem lenne zsidóság a zsidóság Hertzl Tivadar, Elie Wiesel, Radnóti, Richter Gedeon vagy a bodrogkeresztúri csodarabbi nélkül.
Vigyázó szemünket Párizsra vetjük, de közben tudjuk: a magyar zsidóság szerencsére nincs abban a szomorú helyzetben, hogy a fizikai fenyegetettség a hazája elhagyására késztesse. A magyar zsidó közösségre nem leselkedik a fizikai agresszió veszélye. Ugyanakkor a magyar zsidóságnak és a többségi társadalomnak ugyancsak szembe kell néznie az együttélés ideájából következő kérdésekkel. Ugyanúgy meg kell küzdeni a tudatlansággal, a képmutatással, az arroganciával. Meg kell küzdenünk a múlt megaláztatásaival és a jelen tabuival. Ez a feladat nem kevésbé lényeges, mint az, amivel Európa nyugati felének kell megbirkóznia egy egészen más kontextusban.
A nemzetté válás olyan, mint a családalapítás. Különböző hátterű, kultúrájú, vallású emberek – saját választásuk alapján vagy a történelem sorsvezetésétől kényszerítve – összekötik az életüket. Innentől fogva közös a történetük. Minden közös történetben vannak szebb és szomorúbb fejezetek. Mi történjen azonban akkor, ha egy kapcsolatban az egyik félnek cserbenhagyással, megcsalással, netán erőszakkal kell szembenéznie? Folytatható-e ilyenkor a közös történet?
Ha az együtt maradás mellett döntünk, akkor sem oldódik meg minden egy csapásra. Természetes módon jönnek a tabusítás, a tagadás évei, lappangva velünk marad a harag és a frusztráció, de ha tényleg együtt akarunk maradni, akkor a közös terápia meghozhatja gyümölcseit.
A magyar zsidóság és az együttélés ideája hetven évvel ezelőtt igencsak próbára lett téve. Egy többé-kevésbé kiegyensúlyozott frigy után a megcsalást, a cserbenhagyást és az erőszakot kellett megtapasztalnia. Szüleink és nagyszüleink mindezek ellenére a maradás mellett döntöttek.Hiszen közös a történetünk.Úgy gondolták, és mi is úgy gondoljuk, hogy minden fájdalom és csalódottság dacára van jövője és kell hogy legyen jövője a magyar zsidóknak Magyarországon. Ehhez azonban hosszú és kitartó terápiára van szükség. Akaratra, felelősségre, megértésre, őszinteségre, önismeretre és a másik megismerésére.
Sok feladat és tanulság jellemez egy közös terápiát. Áldozatnak, tettesnek, kívülállónak egyaránt megvan a maga feladata. A magyar zsidó együttélés terápiájának is megvannak a maga szereplői, a maga felelősségei. Az elmúlt hetven év döcögős terápiájának kapcsán beszélhetnénk a többségi társadalom, a cinikus politika, a véleményformálók felelősségéről is, de mint rabbi most inkább egy a zsidó közösség számára fontos tanulságról beszélnék. Ez a tanulság pedig az, hogy önmagában az áldozati lét nem vált ki együttérzést. Önmagában a fájdalom kifejezése nem eredményez a másik oldalon megértést és szembenézést. Az áldozatszerep megismertetése és elismertetése önmagában nem biztosítéka a katarzisnak. Ha közös a történetünk, ha szeretnénk, hogy a jövőnk is közös legyen, akkor a legnagyobb ellenséget kell felismernünk, ez pedig a tudatlanság, az ismeretek hiánya. Éppen ezért kell megtennünk mindent annak érdekében, hogy megismerhessük egymás vallási és kulturális gyökereit, történelmét. Ahhoz, hogy egy a jelenleginél békésebb, kiegyensúlyozottabb közéletet teremtsünk Európában és Magyarországon is, álljunk biztos alapokon, ne féljünk megismerni és megismertetni.
A szerző az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
