galéria megtekintése

Köszöntő

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 01. számában
jelent meg.

Szilvásy Adriana
Népszabadság

Július 1. a köztisztviselők, kormánytisztviselők napja. Éljenek soká! Kérdés, miből.

A kormánytisztviselők bérezéséről szóló 2015. évi XXXII. törvény elfogadásával több ezer kormánytisztviselő bérét sikerült lefaragni. A bércsökkenés nem érinti az újakat, akiket már eleve csökkentett bérrel vettek fel, és azokat a járásokhoz áthelyezett tisztviselőket, akiknek a járási vezető biztosította a régi bérüket. Vagy többet.

De mi van a többiekkel? Akik május végén még azt sem tudták, hogy június első hetében mennyi fizetés érkezik majd a számlájukra? Mi lesz a gyerekeiket egyedül nevelő anyákkal és apákkal, azokkal, akik hitelt fizetnek vagy albérletben élnek? Egyetlen jogszabály elfogadásával tönkre lehet tenni emberek életét. Azokét a közszolgákét is, akik nap mint nap az állampolgárokért dolgoznak. Hol van az erkölcsi és anyagi megbecsülés, amiről oly sokat beszélnek?

 

A járási kormánytisztviselőnek adott bérgarancia a múlté, hiszen nem szükséges garanciát vállalni a kormánytisztviselői életpálya bevezetéséig, elég, ha átmenetileg, személyre szóló humánpolitikai terv alapján adnak kompenzációt. Esetleges és hivatalonként más és más módon. Attól függően, hogy a járási hivatalvezető mennyire küzd meg az „embereiért”.

Vajon mi a célja a bércsökkentésnek? Csak nem az, hogy aki régen dolgozik a közigazgatásban, ezentúl máshol keresse a kenyerét? Az lenne a cél, hogy a 40-es és az 50-es korosztályt felváltsák a friss diplomások, akiket szakmai tapasztalat nélkül, kezdő fizetésért beültetnek a megürült székekbe, hogy ők oldják meg azokat az ügyeket, amelyeket hosszú évek tapasztalatával sem egyszerű átlátni? Úgy tűnik, nem szükséges, hogy megalapozott, a jogszabályoknak megfelelő döntések szülessenek, és hozzáértő emberek üljenek azokban a székekben.

Válasz nincs, csend van. Ha dolgozni akarsz, tedd a dolgod, meg se szólalj.

Kár, hogy azokat a nehézségeket, amelyekkel a legalsóbb fokon, a járásban dolgozók küzdenek, az állampolgárok nem ismerik. A közvéleményt a lusta, korrupt és bürokratikus tisztviselő képe uralja.Az folyik szüntelenül a médiából, hogy a tisztviselőknek fejben kell megváltozni. De jó volna, ha egyszer az igazság is felszínre kerülne! Ha a másik fél is elmondhatná, milyen problémákkal küzd!

Az állampolgár, aki ügyet intézni jön, nincs tisztában azzal, hogy a kormányzati szervek jó részétől elvonták a ruhapénzt, jutalomról szó sincs alsó szinteken, hosszú évek óta nincs 13. havi fizetés, a cafeteria évről évre csökken. Nincs bérlet azoknak a kollégáknak sem, akik rendszeresen külső helyszíneken végzik a munkájukat. És folytathatnám még sokáig.

A kormánytisztviselő nap mint nap konfrontálódik ügyfelekkel, s akár három műszakban is dolgozhat. A stressz tölti ki a napjait, de szereti a munkáját, ezért marad és tűr. Sokan úgy is gondolják, kibírnak mindent, nem is kell őket megfizetni, örüljenek, hogy dolgozhatnak! Miniszterelnökünk a napokban úgy nyilatkozott, hogy Magyarország gazdasági sikertörténet. Akkor vajon miért kell elvonni az állami feladatot ellátó kisember bérét?

Szilvásy Adriana

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.