galéria megtekintése

Korrupció, világszám!

5 komment


Hargitai Miklós

Ha a korrupt román kormány nem a napokban hullott volna szét, a rutinos hírfogyasztók az elmúlt hetek cikkterméséből okkal juthattak volna arra a következtetésre, hogy a nemzetközi sportszervezeteknél és a sportdiplomáciánál korruptabb területe nincs is a közéletnek.

Nem kimondottan arra gondolunk, hogy ez a szféra adta Magyarország nem oly rég morális és politikai értelemben is megbukott (viszont a közjogi dúlásban eljátszott szégyenletes szerepét – de biztosan nem a demokráciának és a köztársaságnak tett szolgálatait – meghálálandó, különféle juttatásokkal és tisztségekkel azóta is folyamatosan korrumpált) köztársasági elnökét, bár ez sem kis teljesítmény.

Abból indulnánk ki inkább, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség gyakorlatilag belefulladt a korrupcióba, a világbajnok németek szövetsége éppen kínlódik ezzel a kihívással, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség fölött most csapnak össze a hullámok, a Nemzetközi Olim­piai Bizottságot pedig csak azért nem mosták el – legkésőbb a 2002-es téli olimpia odaítélésével kapcsolatos botrány miatt –, mert ott még annyira sem érdeke senkinek a változás (már az olimpiaüzletet finanszírozó adófizetőkön kívül), mint a demokratikus működést legalább mímelni próbáló futball-, illetve atlétikai világszövetségnél.

 

A sport csúcsszervezeti szintjein a fair play legfeljebb ámítás; aki eddig álomvilágban élt, mostanában az is megtapasztalhatta, hogy nem a jobb győz, hanem általában a gazdagabb meg a hatalmasabb. Németország erős gyanú szerint például nem elnyerte, hanem egyszerűen megvette magának a labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, amiben a hasonló ügyek hátterének mégoly hézagos ismeretében sincs sajnos semmi furcsa: inkább csak az a meglepő, hogy szinte pillanatok alatt porladt szét a szemünk előtt az európai német hegemónia tántoríthatatlan szabálykövetésre, kemény munkára és elpusztíthatatlan Volkswagen Golfokra épülő, eddig öröknek vélt erkölcsi talapzata.

Lassan Dárdai Pál marad az egyetlen német, akiben még kétely nélkül bízhatunk. És egyre biztosabb, hogy ha Magyarország egyszer véletlenül tényleg olimpiát rendez, azt nem annak köszönhetjük, hogy mi vagyunk a legalkalmasabbak, hanem annak, hogy a megfelelő zsebekbe a mieink (?) dugták a legvastagabb pénzköteget. Nem azért, hogy örüljünk a cirkusznak, inkább azért, hogy az ő tányérjukon vastagabb legyen a kenyér. Merthogy ezeket a meccseket is ugyanazok játsszák, mint az életünk egyéb fontos mérkőzéseit, és – mivel az ő köreikben a döntéshozatal pont annyira tisztességes, mint amit a politikában megszoktunk – nem a bunda, hanem a tiszta játék számít kivételnek.

A sportbiznisz ugyanis végső soron nettó politika – mint ahogyan a magyar foci is stadionostul, pótselejtezőstül. A németek legalább azzal vigasztalhatják magukat, hogy többnyire ők nyernek – nálunk viszont az, akinek a politikával, netán a sporttal kapcsolatban még vannak illú­ziói, garantáltan menthetetlen: talán még azt is elhiszi, hogy az egész felhajtásban a részvétel vagy esetleg a győzelem a cél.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.